Dr. Újhelyi János gyermekorvos rádiónknak kiemelte, bár az influenza vírus tetőzése január hónapban várható, az egyes légúti megbetegedések száma ugrásszerűen növekszik a gyermekek körében. Fontos, hogy különbséget tudjunk tenni az egyes légúti megbetegedések között.
2021-11-06 |
Egy műfüves sportpályával bővült a sátoraljaújhelyi Wáberer-ház szolgáltatási köre. A környékbeli nehéz sorsú emberek, főleg roma fiatalok támogatására létrejött létesítményegyüttes új pályáját a helyi futballcsapat és a Wáberer-ház focistái közötti labdarúgó mérkőzéssel avatták fel. A műfüves pálya a közismert nagyvállalkozó, kormánybiztos, Wáberer György adományából épült meg.
2021-11-06 |
A járványügyi adatokból világosan látszik, hogy a negyedik hullám felfelé futó szakaszában vagyunk. De mire számíthatunk, mi vár ránk? Csilek András, a Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területi Szervezetének elnöke, infektológus szakorvos lesz a vendégünk, akivel az aktuális kérdések mellett arról is beszélgetünk, hogy szerinte kötelező kellene-e tenni a covid elleni vakcinát Magyarországon.
2021-11-06 |
Szirák Péter egyetemi tanár, irodalomtörténész, kritikus Debrecen Város Csokonai-díját vehette át a közelmúltban. A kultúr szakember hosszú évek óta az Alföld folyóirat főszerkesztője, a nagy debreceni irodalmi rendezvények kurátora.
2021-11-06 |
Siska Andrásnéval, a Közigazgatási Nyugdíjasok Egyesületének elnökével és Dankó Géza elnökségi taggal az egyesület életéről, történetéről, jubileumról, a kötetről és sok szép emlékről is beszélgetünk.
2021-11-06 |
460 éve indult el Debrecenben a nyomtatás, amely létét és fennmaradását nagyrészt a református hit térnyerésének, a református egyháznak és a cívisvárosnak köszönhette.
2021-11-04 |
Sok vállalást tettek, például hogy csökkentik az egyszer használható műanyagok mennyiségét, és azt is, hogy málnabokrokat ültetnek a tanoda kertjében, a termésből pedig szörpöt készítenek majd. A részletekről Krakkó Károlyt, a Hódos Tanoda szakmai vezetőjét, presbitert kérdeztük.
2021-11-04 |
Az évfordulók alkalmából a miskolci szervezet ünnepi konferenciát rendezett az Akadémiai Bizottság székházában.
2021-11-04 |
A világbajnokságon részt vevő minden csapat négy versenyzőből és egy tanácsadóból állt. A verseny két körös volt és mindkét körben hat-hat bort kellett megkóstolni. A versenyzők teljesen vakon kóstolnak, tehát nem láthatják a bor palackját és külső segítséget sem kaphatnak. A verseny élményéről az egyik csapattag Dr. Molnár Levente számol be.
2021-11-04 |
A parókián és a gyülekezeti házban környezetbarát tisztítószereket használnak, a parókia kertjében vegyszermentesen termelnek zöldségeket, a templomuk tornya pedig bagoly barát hely. A jövőben pedig a Tisza parton, zenés áhítatokat szeretnének tartani. A részletekről Kovács-Tusa Ádám Máté a Tiszakeszi Református Egyházközség ökogyülekezeti referensét kérdeztük.
2021-11-04 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt