Összefogásra és segítségnyújtásra ösztönöz a közösségi médiás csoporthálózat, amit a nyíregyházi születésű Kővári Bence hozott létre Facebookon. A fiatalember a közösségi oldalán azt írta: A koronavírus ellen nem csak globális, de helyi szinten is mindannyiunknak küzdenie kell.
2020-03-27 |
Hogyan fogyhatott el az összes kézfertőtlenítő és szájmaszk a gyógyszertárakból? Van-e bármi, amit tehetünk azért, hogy ne fertőződjünk meg a koronavírussal? Pálinkával lehet-e fertőtleníteni a kilincseket? Lesz-e valaha gyógyszer a koronavírusra? Ezekre a kérdésekre is keressük a választ Csupor Dezső gyógyszerésszel, a Szegedi Tudományegyetem Farmakognóziai Intézetének docensével, református presbiterrel.
2020-03-23 |
Jól halad a szegedi Móra Ferenc Múzeum felújítása: zajlik a tetőcsere, a hátsó homlokzat felújítása, a benti új kiállítóterek kialakítása; a Vár és Kőtárban pedig új fűtési rendszert építettek ki.
2020-03-12 |
Félix érkezésével újra háromtagúvá vált a szegedi elefántcsapat. Veprik Róbert igazgató az Európa Rádiónak elmondta, a szállítás viszonylag gyorsan lezajlott. Miután a szállítókonténert a ház bejáratához emelte a daru, amint lehetett, gyorsan el is foglalta új helyét, ahol az ajtó túl oldalán egyből érdeklődve, vagyis elefánt módra nyújtott ormánnyal várták a leendő csapattársai. Már az első percek alapján látszott, hogy a Szegedi Vadaspark két elefántja, Shah Rukh és Taru barátságosan fogadta Félixet.
2020-03-11 |
Lekvárokat, gyümölcs- és zöldség krémeket, tésztákat, befőtteket, gyümölcsleveket, de még kézműves szaloncukrot is forgalmaz a "Helyiség" nevű üzlet Szegeden. A boltba kizárólag a szociális szövetkezetekben dolgozó közfoglalkoztatottak termékei kerülhetnek. Magyarországon ez az első ilyen üzlet, így bármelyik településről be lehet kerülni, csak a szállítási költséget kell fedezni. Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott a megnyitón azt mondta: a kínált áru bizonyítja, hogy a közfoglalkoztatásban is előállíthatók értékes termékek. A Helyiséget a bordányi szociális szövetkezet működteti, de nem csak a bordányi termékek vannak a boltban.
2020-01-21 |
Mozgalmasan telt a 2019-es esztendő a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesületénél. Több kitelepülést, programot és pályázatot is hirdettek, emellett kiemelt figyelmet fordítottak az ivartalanításra is.
2020-01-03 |
Mozgalmas évet zár a szegedi Móra Ferenc Múzeum. A központi épület ugyan felújítás miatt zárva van, a többi kiállítóhelyen viszont folyamatosan várták kiállításokkal és programokkal az érdeklődőket. Mindemellett nagy sikert aratott a Klauzál téren ideiglenesen felállított torta is.
2019-12-20 |
A megye árbevételének kétharmadát, export árbevételének 80 százalékát a TOP100 vállalkozás teljesítette – sok más mellett ez is kiderült a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Mediaworks Top 100 – Csongrád Megye Gazdasága 2019 címet viselő kiadványából.
2019-12-17 |
Dimenziók címmel nyitotta meg országos tárlatát Szegeden a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete. A Dimenziók szervesen illeszkedik a MAOE korábbi tematikus kiállításainak sorába. A beérkezett alkotások plakátokon jelentek meg. A hajdú-bihari művészek beküldött alkotásainak eredetijéből pedig a Debreceni Református Kollégium Múzeumában nyílt kiállítás, amely december végéig látható.
0:00
0:00
2019-12-14 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt