A mentális felkészülés a szülésre épp olyan fontos, mint a babakelengye összeállítása - állítja Mikó-Prém Alexandra református kórházlelkész, aki hangsúlyozottan foglalkozik azzal, hogy a szülés nem csak testi, hanem lelki folyamat is. A kiegyensúlyozott lelkiállapot, a biztonságérzet segíti a szülés folyamatát, míg a félelem vagy más pszichés gátak hátráltatják. Éppen ezért szervez kismamáknak egy ingyenes, 6 alkalmas lelkigondozói szemléletű szülésfelkészítő csoportot a berettyóújfalui kórházban.
2022-11-05 |
A projektben kizárólag miskolci egyetemisták vehetnek részt: az autó készítésétől, a versenyeztetésén át, a pilóta személyéig, mindent ők csinálnak. Az Electric Racing egy olyan hallgatói öntevékeny kezdeményezés, amelynek segítségével a csapat tagjai alapos ismeretet és tapasztalatot szerezhetnek a járműipar és az autósport különböző ágazataiban.
2022-11-04 |
Debrecen önkormányzata az oktatás, nevelés területén végzett kimagasló, elhivatott munka elismerésére alapította a Dóczy Gedeon-díjat. Idén ezt a kitüntetést ítélték oda Barcsa Lajosnak, a Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikuma igazgatójának.
2022-11-04 |
A Növénytermelés első lapszáma 1952 augusztusában jelent meg, azzal a céllal, hogy lehetőséget adjon a hazai növénytermesztés, -nemesítés, -genetika, -élettan és az agrobotanika kutatási eredményeinek bemutatására. A célkitűzés azóta sem változott. A lap az agrár-felsőoktatás, a kutatóintézetek és a Magyar Tudományos Akadémia kutatóinak, oktatóinak ad lehetőséget tudományos eredményeik bemutatására.
A létesítmények által termelt áram értékesítéséből az ország legszegényebb településein élő családok jutnak támogatáshoz, ami a tervek szerint 3500 háztartás téli fűtéséhez nyújt majd jelentős hozzájárulást. A kiválasztott helyszínek között számos Miskolc környéki, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település is van. Romhányi Tamást, a Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőjét kérdeztük.
2022-11-03 |
Hálaadó istentisztelet keretében vette hivatalosan is birtokába teljesen megújult templomát a tokaji református gyülekezet. A 2019-ben életveszélyessé vált templom és a hozzá tartozó parókia felújítására egy sikeres pályázat eredményeként mintegy 500 millió forintot költhetett a közösség.
2022-11-03 |
Megkezdeni az újraélesztést, megkeresni a közelben egy defibrillátort, közben hívni a 112-őt – ez így együtt nagy eséllyel mentheti meg annak életét, aki hirtelen esik össze akár az utcán, akár egy bevásárlóközpontban, rendezvényen, vagy bárhol. Nyíregyházán már legalább 60 ilyen életmentő készülék van, iskolákban, piacokon, az Állatparkban de még a Bíróságon is. Csikós Péter mentőtisztet, egészségügyi rendszer szakértőt halljuk.
2022-11-03 |
Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese azt mondja, már az utolsó negyedévben csökkenhet a gazdasági teljesítmény, vagyis recesszió jöhet, ez pedig még a következő év feléig legalább kitart. A fogyasztók inflációs várakozása is emelkedik. Ráadásul a lakosok a saját megtakarítási lehetőségeiket is hónapról hónapra rosszabbnak látják, pedig alig néhány hónapja, idén februárban még épp csúcsot döntött a megtakarítani tudok aránya a GKI csaknem 30 éve tartó fogyasztói bizalmi index felméréseinek történetében.
2022-11-03 |
Kiss Ferenc Diakóniai-díjat adományozott a Magyar Református Egyház Gecse Bertalannénak, a Sátoraljaújhelyi Református Nőszövetség tagjának. Gecse Bertalanné elkötelezett, nagy munkabírású asszony, aki szerényen, alázattal szolgálja a közösséget, ahová Isten rendelte.
2022-11-03 |
Ez nem több történelmi érdekességnél - mondja Kása Csaba, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának munkatársa. Annyit azonban mindenképp megér ez az érdekesség, hogy pontosan megismerjük, hogyan kerül egy erdélyi magyar grófnő a brit uralkodói családba, sőt, az is kiderül hogy egy erdélyi magyar református templom felújításában is szerepet vállalt a brit királyi család.
2022-11-01 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt