Hollandiai apeldoorni testvériskolájukból érkezett egy négytagú látogatói delegáció Sárospatakra, a Vay Miklós Református Technikumba, Szakképző Iskolába és Diákotthonba. Dr. Téglás Zsolt a vendéglátó intézmény igazgatója a találkozón az Európa Rádiónak elmondta: már régi a kapcsolat a két iskola között. A keresztyén értékrend mellett közös kapcsolódási pont a javarészt hasonló képzési paletta is.
2022-11-10 |
A megnövekedett rezsiköltségek miatt átszervezték múzeumi munkát is, új eszközök, módszerek jelentek meg.
2022-11-10 |
A hallgatók az egyetem 24 angol nyelvű programjának valamelyikén tanulnak. Ebben a félévben legtöbben mesterképzésekre, valamint a Műszaki Földtudományi és a Gépészmérnöki és Informatikai Kar doktori iskoláiba jelentkeztek. Az órák mellett miskolci cégeket látogathatnak meg tanulás szempontjából, továbbá kulturális rendezvényeken, tudományos előadásokon is részt vehetnek.
2022-11-10 |
A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-magyarországi Szakcsoportja november 4-én és 5-én Debrecenben tartotta évi kongresszusát. A kétnapos szakmai program a belgyógyászat nagy részét felölelte. Szóba kerültek többek között a gasztroenterológia, a kardiológia, az anyagcsere betegségek, a nefrológia, a hematológia és a neurológia újdonságai. A korábbi évek hagyományainak megfelelően az idei kongresszuson a szakdolgozók külön szekcióban cserélték ki tapasztalataikat.
Színes és informatív programokkal teli felvételi NYÍLT NAPRA várják az érdeklődő végzős középiskolásokat, gimnazistákat, szüleiket, tanárokat a Nyíregyházi Egyetemen 2022. november 10-én 10:00 órától az egyetem B épületének, Kodály termében.
2022-11-09 |
Kozmetika, fodrászat, manikűr, masszázs – ezek a szolgáltatások kaptak helyet a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének székházában a szombaton megrendezett szépségnapon.
2022-11-09 |
A téli autógumi cserén túl sokkal több mindent kell megtenni egy sofőrnek a biztonságos közlekedéshez. Fontos ilyenkor is ellenőriztetni az akkumulátort, a gumiabroncsokat, a világítóberendezéseket és a fékeket.
2022-11-09 |
Lónyay Menyhért és a református egyház – ezzel a címmel szervezett konferenciát a Tuzsér Községért Közalapítvány és a Dunamelléki Református Egyházkerület emlékezve arra, hogy Lónyay Menyhért 138 évvel ezelőtt éppen egy egyházi közgyűlésen hunyta le szemét örökre. Hogy hogyan kapcsolódott a Lónyay család és maga Lónyay Menyhért a református egyházhoz és a Lónyay év programsorozatát összeállító Tuzsér községhez, arról Bodnár Róbert lelkipásztort halljuk.
2022-11-09 |
Miskolc város vezetőinek az energiaárak brutális drágulása miatt számos olyan takarékossági intézkedést kellett meghozniuk az elmúlt hónapban, amelyek fájdalmasan érintették a borsodi megyeszékhely lakóit.
2022-11-09 |
Miskolcon november 11-13. között várják a látogatókat a miskolci Gömöri-pályaudvar épületébe. Kiemelt figyelmet kap Miskolci Vasútmodellezők Egyesületének közel 40 méter hosszú digitális üzemű terepasztala. Számtalan gyűjtő is jelen lesz, így aki kedvet kap, akár el is kezdheti a vasútmodellezést. A modellezésről és a kiállításra való felkészülésről Bikki Attila a Miskolci Vasútmodellezők Egyesületének alelnöke számol be.
2022-11-08 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt