November végén a mezőkövesdi gyógyfürdő egy különleges és speciális kezelés színhelye volt. Dr. Oláh Csaba Zsolt, idegsebész-radiológus-neuroradiológus-klinikai farmakológus, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház főorvosának vezetésével először kezeltek Magyarországon daganatos betegeket gyógyvíz kúrával.
2021-12-14 |
A megszokottól eltérően az esős időjárás miatt, az Emlékkert helyett a Nagytemplomban tartották meg az ünnepséget, amelyen részt vettek az Eukarisztikus Kongresszus hírnökei is.
2021-12-14 |
A miskolci Petőfi Sándor Kollégium Teleki Tehetséggondozó Tagkollégiumában dolgozik jelenleg az a férfi , aki Szikszón ún. Kertmúzeumot valósított meg Abaúj parasztgazdaságainak eszközeiből. Zsiga László Ezért a tevékenységéért Pro Urbe-Szikszó Városért díjat vehetett át a szikszói város napján.
2021-12-12 |
A legdrágább lakások nem meglepő módon Debrecenben vannak: a cívisvárosban átlagosan 500ezer, sőt a legnépszerűbb környékeken több mint 600ezer forintot is el lehet kérni egy négyzetméterért. Ezzel szemben a legolcsóbb településeken 20-30ezer forintos négyzetméterárat mutattak a statisztikák.
2021-12-12 |
Terápiás készítmény fejlesztésére a cukorbetegség és szövődményei ellen nyert több mint 1,3 milliárd forintos Európai Uniós támogatást a Debreceni Egyetem, valamint a Qlaboratories Gyógyszerkutató Kft.
Idén már valószínűleg el fogjuk érni a 2019-es szintet – már, ami a használtautó eladások számát illeti. A szakember szerint, 2020-ban 15 százalékkal csökkent az eladások száma az előző évhez képest, de a várakozások szerint az idei már visszaáll a korábbi, körülbelüli 800 ezres szintre. Mennyiben befolyásolja az alkatrészhiány az új- valamint a használtautók piacát és milyenek a kilátások? – többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ a következő percekben.
2021-12-10 |
A társadalmi felzárkózásért felelős tárca 2014-ben indította el az Útravaló programot amelynek egyik eleme, hogy azokat a halmozottan tanuló hátrányos helyzetű fiatalokat támogatják akik a felsőoktatásban tanulnak. Az országos programhoz pályázók között a Miskolc Egyetemről jelentkeztek a legtöbben- hangzott el az erről tartott sajtótájékoztatón.
2021-12-10 |
A Pro Scientia Aranyérmet 1988-ban alapította az Országos Tudományos Diákköri Tanács. Kétévente 45-50 magyar fiatal kutató kapja meg, akik egyetemi pályafutásuk során tudományos munkájukkal kiemelkedőt alkottak.
2021-12-10 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt