Már több mint százötven induló nevezett az I. Adventi Fényes futásra, amelyen a nyíregyházi Bacskai Zsolt athéni olimpikon tartja majd a bemelegítést. A korábbi élsportolót kérdeztük a pályafutásáról és arról is, miért érdemes december 18-án részt venni az I. Adventi Fényes futáson Tokajban.
2021-11-28 |
Elérkezik advent első vasárnapja, kezdetét veszi a karácsony előtti Krisztus-várás időszaka. Fontos, hogy ne csak külsőségekben, ne csak fizikai életünkben készülődjünk az ünnepre, hanem lelkünket is áthangoljuk, megtisztítsuk, megerősítsük. Különös jelentőséget kap ez 2021 adventjén, a járvány 4. hullámában.
2021-11-27 |
Az Európa Rádió 2001. november 23-án kezdte meg működését Miskolcon, az ITC 12. emeletén. A mai székházba, a Toronyalja utca 13. alatt található ingatlanba 2012-ben költözött. Az Európa Rádió tulajdonosa a Tiszáninneni és a Tiszántúli Református Egyházkerület, azonban a közszolgálati jelleg továbbra is meghatározó a műsorainkban. A húsz év során alaposan kibővült rádiónk sugárzási köre, hiszen ma már hallhatók vagyunk Miskolc mellett Mezőkövesden és Sátoraljaújhelyen, valamint Debrecenben és Nyíregyházán.
2021-11-27 |
Színes programokkal készül az adventi időszakra a vásárosnaményi Balázs József Könyvtár és Művelődési ház, a Tourinform irodával együttműködve. Lesz például Tabányi István és Szulák Andrea koncert ebben az ünnepi programsorozatban, de igyekeznek több családi programot is szervezni. A kulturális intézmény igazgatója, Iványi Tamás rádiónknak elmondta, szeretnének minden programot megtartani. Az első adventi gyertyagyújtásra november 28-án, vasárnap kerül sor.
2021-11-27 |
A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének B-A-Z. megyei Szervezeti elnöksége minden évben meghirdeti a PRIMA Díjat, amellyel a megye kulturális, tudományos, oktatási és sport életének legkiválóbb képviselőit ismerik el.
2021-11-27 |
A Szakképzési Centrumhoz tartozó Kandó Kálmán Informatikai Technikumban a 2022/23-as tanévben tantervi oktatás keretében honvédelmi technikumi képzés indul. Ezen belül infokommunikációs és hálózatépítő és -üzemeltető technikus, valamint informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető szakmai képzést választhatnak a tanulók. Mindeközben továbbra is részt vehetnek a tanulók a honvédelmi neveléshez kapcsolódó tanórán kivüli szakkörökön.
2021-11-27 |
A riasztások mellé társul még, a járványhelyzet miatt újfent rohamosan növekvő mintavételezés is. A megnövekedett feladatok miatt a közlekedők segítségét kérik, hogy az életmentők ebben a kiélezett helyzetben is minden esetben gyorsan helyszínre érjenek.
2021-11-27 |
A sátoraljaújhelyi önkormányzat és a helyi borászok új, egyesületi formában kívánnak együttműködni a jövőben, a borturizmus fellendítése érdekében.
2021-11-27 |
A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megvalósuló előadáson erdélyi magyar költők vallomásai hangzottak el a szülőföldről és édes anyanyelvünkről.
2021-11-27 |
Közeledik az advent. Vasárnap meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún, ezzel elkezdődik a karácsonyra való készülődés időszaka. A keresztyének a soron következő négy hétben arra készülnek, hogy megemlékezzenek, megünnepeljék azt a csodát, ami több mint kétezer évvel ezelőtt történt, hogy Isten emberré lett - fogalmazott rádiónknak Hangóné Birtha Melinda lelkipásztor .
0:00
0:00
2021-11-26 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt