A szervezet 2006 óta az ünnepek közeledtével minden évben arra kéri az ország lakosságát, hogy gondoljanak a rászoruló emberekre, családokra, áruházi vásárlásaik során. Az elmúlt években 250 tonnánál is több adományt sikerült összegyűjteni, amelyből 50 ezer nélkülözőnek juttattak élelmiszercsomagokat az ünnepi időszakban, ez a cél ezen a hétvégén november 19. és 21. között.
2021-11-19 |
A tárlaton Trencsényi László a Pestújhely-Újpalotai református egyházközség lelkipásztorának akvarelljei láthatóak Kovács katáng Ferenc költő rövid verseivel.
2021-11-19 |
Tetőablakokból például egy mosolygós arc rajzolódik ki, de az építészt megihlette azaz ige is, amikor Jézus azt mondja magáról, "Én vagyok az ajtó." Az óvoda aulájában egy tucat különböző színű, mérető ajtó szimbolizálja ezt. Mindez persze csak a keret, a lényeg pedig a tartalom, az hogy biztos alapokat adjanak az itt nevelkedő gyerekeknek, és megismertessék őket Isten szeretetével. A részletekről Kereszti Roland túrkevei református lelkésszel beszélgettünk.
2021-11-19 |
Még nem kapott időpontot a Magyar Ásványolaj Szövetség az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól, hogy megkezdjék a tárgyalásokat a hatósági benzinárról és a töltőállomások üzemeltetéséről. Pedig a hatósági 480 forintos ármaximum már hétfő óta életbelépett.
2021-11-19 |
Egervári Sándor labdarúgó, vezetőedző, szövetségi kapitány volt a vendége a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum Harmadik félidő klubjának. Sportkarrierjét a pomázi hátsó füves pályán kezdte, majd onnan egyenes út vezetett a legjobb klubcsapatokhoz, 22 évesen már az NB I-ben futballozott. Védőként játszott a Honvéd, a Szeged, az MTK színeiben, 32 évesen már vezető edzőként dolgozott,
2021-11-19 |
Egy ötven személyes buszt vásárolt a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumáért Alapítvány. A jármű beszerzését több előző fejlesztéshez hasonlóan a református gimnázium tehetős öregdiákjai: Wáberer György és dr. Sándor József támogatták.
2021-11-19 |
„Újra hiszek magamban” – ezzel a címmel tartott előadást Miskolcon a Művészetek Házában Almási Kitti, aki 1998-ban végzett az ELTE pszichológia szakán. Ezt követően a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájának ösztöndíjas hallgatója volt, majd 2003-ban Ph.D. fokozatot szerzett. 2004-ben tette le klinikusi szakvizsgáját. 2000 óta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben dolgozott, a III.-as Pszichiátriai Ambulancián.
0:00
0:00
2021-11-19 |
A Jezsuita Gimnázium területén épül egy új műanyag borítású sí-tanpályája. A fejlesztés a síszezon kezdetére már elkészül és mindenki számára nyitott lesz. Holczinger Ferenc, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium igazgatója azt is elmondta: a sportág alapjait a gyermekek szakemberek segítségével sajátíthatják el.
2021-11-18 |
Már ezelőtt is létezett egy jelentős összefogás a történelmi keresztény egyházak között, és 1991-ben néhány munkatárssal alapították meg a jelenlegi segélyszervezetet, amely mára nemzetközi szinten is ismertté vált. 50 intézménnyel, 400 munkatárssal és önkéntesekkel segítik a rászorulókat elsősorban adománygyűjtéssel. A szervezet idén ismét meghirdeti adventi kampányát a Tesco áruházakban.
2021-11-18 |
A Neonhal keresztény rockzenekar újabb felvétellel és a hozzá készült klippel jelentkezett. A „Többé sehová Nélküled” című dal még tavaly, a nagy tavaszi karantén utolsó heteiben született. A készre hangszerelt számot az együttes 2020 őszén rögzítette a Szikra Projekt támogatásával.
2021-11-18 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt