Szeptember 10-én, pénteken délután 5 órakor ünnepélyes megnyitóval elkezdődik a 17. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál a Művészetek házában. Az Igazság bajnokai című dán-svéd film vetítésével indul a fesztivál. A jelenlegi szabályozások szerint védettségi igazolvány, vagy maszk nem szükséges az előadások megtekintéséhez. Idén azonban egy jelképes összegért megvásárolt jeggyel lehet helyet foglalni a vetítésekre. Minderről Bíró Tiborral, a szervező Cine-Mis Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
2021-09-09 |
Szeptember 11-én szombaton azokat is várják akik az 1993 as újrainditás előtt az oktatási intézmény tanulói voltak. A program istentisztelettel kezdődik az Avasi Református Templomban, majd a közös ebéd után kötetlen beszélgetésre van lehetőségük az egykori diákoknak egymással illetve egykori tanáraikkal. Ábrám Tibor igazgató a Szalay Sámuel Díszteremben köszönti a Fiatal-Öregdiák találkozón megjelenteket. Az alkalomról Sipos Tamás igazgatóhelyettessel beszélgettünk.
2021-09-09 |
Újra megrendezte már hagyományosnak számító Őszváró Boros Kőporos című rendezvényét a hercegkúti Trautsons Egyesület. A többségében huszonéves fiatalokat tömörítő civil szervezet a helyi borkultúra népszerűsítését tűzte zászlajára évekkel ezelőtti megalakulásakor. A szeptember eleji a legnagyobb éves rendezvényük, amely idén is komoly mennyiségű látogatót vonzott a világörökségi pincesorra. Ringer Zoltánt, az egyesület elnökét hallják.
2021-09-09 |
A sátoraljaújhelyi dohánygyár fennállásának százharmincadik, a tulajdonos Continental Cégcsoport pedig létrejöttének huszonötödik évfordulóját ünnepelte a hétvégén a dolgozóik számára megszervezett családi nap keretében Sátoraljaújhelyen. Füzi Csaba a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója rádiónknak elmondta: azért tartják fontosnak a munkán kívüli, szórakozásra alkalmat adó összejöveteleket, mert dolgozóik átlagéletkora alig negyven év fölött van, ez a korosztály pedig igényli ezt a fajta kikapcsolódást.
2021-09-09 |
Elkezdődött a tanév az egyházi fenntartású nevelési intézményekben is. A Nyírségi Református Egyházmegyéhez tartozó intézmények sorát – ettől a tanévtől – újabb két intézmény gyarapítja. Erről beszélgettünk Dr. Gaál Sándorral, a Nyírségi Református Egyházmegye esperesével.
2021-09-09 |
A Medvetalp bisztróban rendezik ugyanis a Chili napot, melyen az erőspaprikák bemutatóján túl, erősevő próba várja a vállalkozó kedvűeket emellett pedig koncertekkel készülnek a szervezők, a gyermekeket pedig állatsimogató várja. Jakab Zsolt szervezővel beszélgetünk a részletekről.
0:00
0:00
2021-09-09 |
Tizenhetedik alkalommal rendezték meg az elmúlt hétvégén a hagyományos kispályás labdarúgótornát, az Elke Kupát. A kétnapos sporteseménynek a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium adott otthont. A rendezvényt Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg. A tornára a határon túlról, Kárpátaljáról és Erdélyből is érkeztek csapatok – tájékoztatta rádiónkat ifj. Czomba Csaba, főszervező.
2021-09-09 |
Sajnos nem számíthatunk arra, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megnyissa az asztalközösséget - mondja Máté-Tóth András valláskutató. Az MTA doktora szerint sajnálatos, hogy törekvés sem volt arra, hogy az úrvacsorában közeledjenek az egyházak a kongresszus apropóján. Persze, mind a katolikus, mint a református egyház zsinati egyház, vagyis a jövőben még hozhatnak más döntéseket - teszi hozzá a valláskutató. Máté-Tóth Andrással Ferenc pápa budapesti látogatásáról, és annak politikai megítéléséről is beszélgetünk a következő percekben.
2021-09-09 |
Beszterczey András, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora, a Magyarországi Református Egyház diakóniai Irodájának korábbi vezetője Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült református egyházi szolgálata, valamint az idősgondozásban végzett példaértékű munkája elismeréseként.
2021-09-09 |
Szilvássy Zoltán a Debreceni Egyetem rektora elmondta: a vakcinagyár Debrecen történetének egyik legjelentősebb beruházása, amely az ország sorsára is kihat, jóval túlmutat az egyetem és a város együttműködésén.
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt