Az idén harmincéves Immánuel Otthon és Iskola új épülete több mint 1,1 milliárd forintból valósult meg a Bethlen Gábor Alap támogatásával, 500 millió forintot pedig az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán nyert el az oktatási intézmény. Az eseményen köszöntőt mondott Oláh István, a Nagytemplomi Református Egyházközség elnök-lelkipásztora.
2021-09-15 |
A szabolcs megyei Mándok az egyetlen olyan kistelepülés, ahol református óvoda épülhet az országos óvodafejlesztési program támogatásából.
2021-09-15 |
Varázslatos történelmi utazásra, a legszebb kastélyparkokba, várakba invitálja a zenerajongókat új koncertsorozatával Rákász Gergely koncertorgonista. A hétvégén a miskolciak számára is kedvelt, illetve közeli helyszíneken, az Edelényi, majd a Füzérradványi Károlyi-kastélyban élvezheti orgonajátékát a közönség. A koncertlátogatók biztonságos körülmények között, szabadtéren élvezhetik Bach, Sosztakovics, Beethoven vagy Vivaldi dallamait szeptember 17én és 18-án.
2021-09-15 |
Megújult külsővel várja az érdeklődőket az Avasi Közösségi Kávézó. A Dialóg Egyesület, valamint az avasi lakosok sok új programot szeretnének elindítani a közeljövőben, hiszen a pandémia miatt hosszú időn át elmaradtak a találkozók. Csere Áron, a Dialóg Egyesület elnöke rádiónknak elmondta azt is, szeretnék elérni, hogy minden miskolci aktívan vegyen részt a Miskolcot érintő fontos döntések meghozatalában.
2021-09-15 |
Összevont osztályokkal működő alsó tagozat, harmincegy gyermekkel – ilyen volt az utolsó állami tanév az őrségi Bajánsenye református iskolájában. Alig fél év alatt a bezárásközeli, elsorvasztott iskolából egy élettel teli, reménykeltő iskola vált, néhány lelkes, elhivatott ember áldozatos munkájának köszönhetően.
2021-09-15 |
Ennek jegyében idén is folytatódik az „iskolarendőr” program, melynek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése és közlekedési ismereteik bővítése.
2021-09-15 |
A Tiszaszigeti Csónakkikötő Egyesület tiszaújvárosi akciója során vízre szálltak és többek mellett Pet palackokat, üvegeket, műanyag tárgyakat, - tehát mindent ami úszik - a szemetet, az uszadékot szedték ki a vízből.
2021-09-15 |
Nagyecsed adott otthont a tizenegyedik „Szatmár Határok Nélkül” református találkozónak 2021. szeptember 11-én. A Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület és a Szatmári Református Egyházmegye közös szervezésében megvalósult ünnepség istentisztelettel kezdődött, amelyen ezernél is többen vettek részt, megtöltve így Tiszántúl harmadik legnagyobb református templomát. Igét hirdetett Fekete Károly tiszántúli püspök, valmint Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Az ünnepség keretében került sor a szatmári térség szülöttéről, a 17. századi püspökről elnevezett Milotai Nyilas István-díj átadására. Az emlékérmet Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter vehette át. Fotó: Széles Szabolcs
2021-09-14 |
Ebből az alkalomból hálaadó istentiszteletet tartottak szeptember 4-én a felújított református templomban. Az ünnepi alkalmon hálát adtak Mátyás Sándor lelkipásztor 25 éves szolgálatáért.
2021-09-12 |
Az ország talán legismertebb civil környezetvédelmi és szemléletformáló mozgalmának versenyző csapatai a sárospataki-várral szemközti fövenyről kezdték meg vasárnapig tartó útjukat Bodrogkeresztúrig.
2021-09-12 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt