Az Agrárminisztérium a Miniszterelnökséggel karöltve minden állami erdőgazdaság területén egy-egy, összesen 21 erdei kereszt felállításával járul hozzá az 52. Eucharisztikus Világkongresszus célkitűzéseinek megvalósításához – mondta az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára az elmúlt héten a Szinva forrásnál, ahol megszentelték az szakerdő ZRT által felállított keresztet.
2021-09-01 |
A 2021/2022-es tanév Országos Református Tanévnyitó rendezvényének augusztus 28-án Felsőzsolca adott otthont. Az ünnepi Istentiszteleten Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi alelnöke hirdetett igét. Az alkalmon átadták a pedagógus kitüntetések et, a Makkai Sándor díjakat majd Czibere Károly a Magyar Református Szeretetszolgálat Kuratóriumának Elnöke számolt be a „Radírozzuk ki a különbségeket” kampány eredményeiről.
2021-08-31 |
Szalay Kont, a Szatmári Református Egyházmegye esperese is köszöntötte a jelenlévőket, majd Tisza Tibor, a gyülekezet lelkipásztora ismertette a felújítási munkálatokat, ami 3,2 millió forintból valósult meg Molnár József nagyváradi orgonaépítő segítségével.
2021-08-31 |
Tanévkezdés idején mindenképpen tanítsák meg a szülők a gyermekeket arra, hogyan kell helyesen közlekedni – hívta fel a figyelmet rádiónknak adott interjújában Bordás Béla, Nyíregyháza városgondnoka. Arról is beszélt: nem mindegy, hogy hogyan használja az utcán a gyerek a mobiltelefonját, mert könnyen előfordulhat, hogy kifigyeli valaki és kicsalja tőle a készüléket.
2021-08-31 |
Az elmúlt tíz évben rendkívül gyümölcsöző volt az a kapcsolat, amely Hercegkút és a szlovákiai Kisgéres között alakult ki. A közös pályázatok számos lehetőséget kínáltak mindkét településnek a fejlesztésre. Egy ilyen zárult a napokban Hercegkúton, a rendezvényt egybekötötték egy másik projektjükkel, amely során pedig bokrétaünnepet tartottak.
2021-08-31 |
A hagyományokhoz híven, a szeptember elsejei tanévkezdést megelőző vasárnap tartják az évnyitót a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskolában. Jelenleg is zajlik egy új épülettömb építése, már a belső munkálatoknál tartanak, emellett elvégezték az iskola többi helyiségiben elvégezték a szokásos felújítási munkákat és volt sok nyári tábor is.
2021-08-29 |
A rendezvény már egy megszokott eseménye a térség legrangosabb kulturális rendezvénysorozatának. Idén a filmzenéé volt a főszerep Hollerung Gábor művészeti vezető, szakértő magyarázatával színesített, különleges koncerten.
2021-08-29 |
A sátoraljaújhelyi ipari park nemrég új területre terjeszkedett, s a város önkormányzata azóta is nagy erőket mozgósít az iparterület fejlesztésére. A 37-es főútvonalon, Sátoraljaújhely és Sárospatak között fekvő területen most új üzemcsarnokot épít az önkormányzat. A részletekről, valamint a libegő- és uszodafejlesztésről Dankó Dénes alpolgármestert kérdeztük.
2021-08-29 |
Mintegy 400 diákkal kezdi meg a 2021/22-es tanévet a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma, amelynek kollégiuma is maximális létszám, több,mint 250 gyermek mellett működik majd a következő tanévben. A legtöbb gyermek Hajdú- Bihar megyéből érkezik az intézménybe. Az év kezdésre maximálisan felkészültek, az épületet teljes körűen fertőtlenítették.
2021-08-29 |
Több mint 100 gyermek kapta meg Debrecenben az iskolakezdéshez szükséges tanszercsomagját a Magyar Református Szeretetszolgálattól. A segélyszervezet megfigyelései szerint nőtt a segélykérők száma, azonban csökkent az adakozóké.
2021-08-28 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt