Ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát a nyírpazonyi református templom megújulásáért. A felújítás az EMMI támogatásával valósult meg, a Tiszántúli Református Egyházkerület templomfelújítási program keretében, valamint a gyülekezet önerejéből, 49 milllió forint értékben. Az alkalmon Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, és Gaál Sándor nyírségi espres, valamint Victor László, a gyülekezet lelkipásztora is köszöntötte a résztvevőket.
2021-08-25 |
Augusztus 27-én, pénteken újra Nyíregyházán lép fel a népszerű orgonaművész Rákász Gergely. A művész egy különleges zenei idegenvezetéssel egybekötött élménykoncertet kínál a szabadtéri színpadon. És, hogy hogyan töltődik fel a művész egy-egy fellépés előtt, vagy a koncert után, az interjúból ez is kiderül.
2021-08-25 |
Nyolcadik alkalommal rendezik meg ezen a héten a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának nyári táborát. Több mint 100 diák vesz részt a kutatótáborban az ország 45 középiskolájából és a határon túlról. A kutatómunka mellett a kar intézeteit ismerhetik meg a fiatalok, amely segít abban, hogy később a diákok az egyetem hallgatói legyenek.
A trianoni határ által kettéosztott térség falvai és városai a magyar állam születésnapján, augusztus 20-án Cigándon gyűltek össze annak érdekében, hogy egységet mutassanak – fogalmazott Oláh Krisztián a kisváros polgármestere a magyarság és az összetartozás tiszteletére állított emlékmű avatásán.
2021-08-25 |
A közelmúltban történt buszos tragédia kapcsán beszélgettünk Siető Andrással, a nyíregyházi árufuvarozói és személyszállítói képzésekkel foglalkozó cég vezetőjével. A szakember hangsúlyozta, igyekeznek a váratlan helyzetekre is felkészíteni a leendő autóbuszvezetőket.
2021-08-24 |
Szakképzésért díjjal tüntették ki Bekéné Zelencz Katalint, a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium oktatóját. Az elismerést a napokban vette át Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől. Bekéné Zelencz Katalin az újhelyi technikum egészségügyi szakoktatója, 2006 óta dolgozik az intézményben. Oktató tevékenysége mellett egészségnevelési koordinátor, s rendszeresen szervez tanulásmódszertani előadásokat a környék iskoláiban.
2021-08-24 |
Röviden ezek a számok jellemezték az idei Zempléni Fesztivált. Sikeres volt a szervezők jótékonysági akciója is, ugyanis a kiemelkedő jegybevételnek és a külön szervezett adománygyűjtési akciónak köszönhetően közel 10 millió forinttal tudták támogatni azt, hogy a térségi ellátást szervező Segíts Élni Alapítvány megvásárolhassa azt az új koraszülött-újszülött mentőjárművet, amely jelentősen javítja majd az ellátás biztonságát. A régió legjelentősebb kulturális eseménye idén is komoly érdeklődés mellett zajlott le és csakúgy mint eddig mindig, az idegenforgalomra is komoly hatással volt
2021-08-24 |
Identitás erősítése B.-A.-Z. megyében címmel indul road show megyénkben. Sikeresen pályázott a megyei önkormányzat a területi operatív program kiírásán. A program B.-A.-Z. mind a 358 településére kiterjed. Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke rádiónknak azt mondta: igyekeznek B.-A.-Z. összes lakójához eljutni, a tervek szerint a települések 70 százalékában szerveznek valamilyen programot. Bánné Gál Boglárkát októberben lesz két éve, hogy a megyei közgyűlés elnökévé választották. Az elmúlt csaknem két év eredményeiről, a tervekről, a road showról és a vallásról is kérdeztük a B.-A.-Z. megyei Közgyűlés elnökét.
2021-08-24 |
50 digitális tananyag készül el a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán három év alatt pályázati forrásból. A munka várhatóan szeptemberre fejeződik be, így a tartalmak a tanév kezdetétől már elérhetőek a beiratkozott hallgatók számára. A fejlesztéssel a kar célja a hagyományos oktatási ismeretek modernizálása és a digitális kor kihívásainak is megfelelő, önálló feldolgozásra is alkalmas új tartalmak kidolgozása .A tananyagok a Bölcsészettudományi Kar szinte teljes képzési spektrumát átfogják.
Nemzeti ünnepünk és államalapító Szent István király napja, augusztus 20. alkalmából ünnepi közgyűlést tartott Debrecen város képviselő-testülete. Ekkor adta át Papp László polgármester az idei díszpolgári címeket is. Ezen elismerések adományozásának hagyományos alkalma a város napja, április 11-e, azonban ebben az esztendőben a járványhelyzet miatt ez az esemény akkor elmaradt.
2021-08-24 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt