Az ép testben ép lélek mottóhoz igazodva minden nap valami egészséghez kapcsolódó témát járnak körbe a gyermekek, akik ellátogatnak a botanikus kertbe és sportolhatnak is.
2021-07-07 |
A Gávavencsellői Református Egyházközséget még három évvel ezelőtt a korábbi polgármester kereste meg azzal a kéréssel, hogy vegye át a gyülekezet az iskolát. Idén márciusban jutottak el odáig, hogy megkérdezik a szülőket, de a többség amellett döntött, hogy ne kerüljön egyházi fenntartásba az intézmény. Sokakban csalódtunk, de nem haragszunk senkire. Folytatjuk munkánkat, az iskolába is bejárunk református hittant tartani- fogalmazott rádiónknak Veres Péter lelkipásztor.
2021-07-06 |
A tudós szakember 15 éve hunyt el, s hatalmas űrt hagyott maga után a város és a megye helytörténetében, közművelődésében. Az eseményen bemutatták a Hőgye István tanulmányaiból szerkesztett, a Régi Zemplén vármegye története című válogatáskötetet is.
2021-07-06 |
Az alkalmon átadták a diplomákat, megtörtént az exmisszus-gyakornokok kibocsátása, valamint fogadalmat tettek a református hitoktatók és diakóniai specializáción végzettek is. A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel, az online oktatással nehezített tanévet Enghy Sándor professzor, a teológia rektora értékelte rádiónknak.
2021-07-06 |
A Tudományos Újságírók Klubja legutóbbi közgyűlésén elnökségének tagjává választotta Németh Csabát, miskolci újságírót, a Zsolca TV és a Csillagpont Rádió főszerkesztőjét. A Tudományos Újságírók Klubja 1990 márciusában alakult a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tudományos-műszaki szakosztályának utódjaként. A klub fő célja a tudományos újságírók, illetve tudományos ismeretterjesztést végző tudományos kutatók közötti kapcsolatok erősítése, a szakmai továbbképzés támogatása, valamint az utánpótlás, a tudományos újságírás oktatásának elősegítése. Németh Csaba elnökségi taggal és Dürr Jánossal, a Tudományos Újságírók Klubjának elnökével beszélgettünk.
2021-07-06 |
A Tisza-tavi Keresztyén Polgári Kör, a Te is segíthetsz Támogató Alapítvány, és az Abaújvári Református Egyházközség LélekemelŐ szívecskékkel ajándékozta meg a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának hétszáz dolgozóját a Semmelweis-napok keretében, a magyar egészségügy ünnepéhez kapcsolódva, június 29-én.
2021-07-06 |
A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete tisztújító küldöttgyűlést tartott június 29-én, amikor a Vöröskereszt-világnapi megemlékezés keretében elismeréseket is átadtak. A rendezvényen az országos igazgatóság által odaítélt Év Médiatámogatója díjat az Európa Rádió debreceni szerkesztősége kapta. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének igazgatója Ujvárosy Andrásné beszélt a jövőbeni tervekről.
2021-07-06 |
Irigylésre méltó művészi pálya volt az övé. Egyrészt, mert szerették a debreceniek, a közönség és a szakma egyaránt elismerte. A legnagyobb magyar basszisták egyikeként tartották számon. 1968-ban a legnagyobb zenei elismeréssel, a Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki.
2021-07-04 |
A Debreceni Egyetem Informatikai Karának munkatársai idén is megszervezik hagyományos nyári táboraikat. Júliusban és augusztusban összesen 3 tábort indítanak különböző témakörökben és korosztályok számára. Eddig 60 körüli a jelentkezők száma, de még várják a programozás iránt érdeklődő fiatalokat. Jelentkezni a kar honlapján lehet.
A programokhoz előzetes regisztrációt követően csatlakozhatnak az érdeklődők. Már korábban beszámoltunk róla, hogy az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ közreműködésével az Igazgatóság 15 elektromos kerékpárral gazdagodott, melyekkel váltakozva hortobágyi és tiszafüredi indulással hirdetik a hosszabb és rövidebb túrákat.
2021-07-02 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt