Kiválóan helyt álltak az önkéntesek az elmúlt időszakban a miskolci mentőállomáson. Az Országos Mentőszolgálat Észak-magyarországi Regionális Mentőszervezete, valamint a Miskolci Mentőállomás vezetősége köszönetet mondott a koronavírus-járvány idején szolgáló önkénteseknek, akik elsősorban a mintavételek koordinálásában, lebonyolításában segédkeztek hónapokon keresztül.
2021-06-23 |
Szokott ösvényen szokatlanul címmel megnyílt a Magyar Nyelv Múzeuma új, állandó kiállítása. A tárlat Kazinczyt, az embert, az írót, irodalomszervezőt, költőt és családapát mutatja be, tehát megrajzolja az író emberi és alkotói portréját. Kilenc teremben, ízléses enteriőrök között sétálhat a látogató, miközben Kazinczy szövegei, műtárgyak, képek, interaktív eszközök segítségével elevenedik meg az életmű. A kiállítás megnyitását követően Nyiri Péterrel, a kiállítás kurátorával, a nyelvmúzeum igazgatójával beszélgettünk.
2021-06-23 |
Június 26-án, egy különleges sporteseményt rendeznek a nyíregyházi erdei tornapályán. Az V. Élménypróbán ezúttal is 5 kilométert és 23 élményakadályt kell teljesíteni az indulóknak. Az élménydús futás mellett nagyon sok kiegészítő programmal is készülnek a szervezők. A rendezvény egyik koordinátorát, Pusztai Barbarát kérdezzük a részletekről.
2021-06-23 |
Miskolcon is megkezdődik a csípőszúnyogok gyérítése az országos, központi szúnyoggyérítési program részeként. A földi kémiai védekezést június 24-én és 25-én, a napnyugta utáni időszakban végzik el, amennyiben erre valamilyen ok, például a kedvezőtlen időjárás miatt nem lenne lehetőség, június 25-én és 26-án folytatják le a szükséges gyérítési munkálatokat. Ezen kívül Mukics Dániel tű. alezredes a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtószóvivője a nagy hőségre is felhívta a figyelmet, a műlt héten már másodfokú hőségriasztést adtak ki.
2021-06-23 |
A 10ezer fő alatti települések jelentkezhetnek, június 30-áig kell regisztrálniuk, majd július 5-én az online felületen kell konkrétan igényelni azokat a csemetéket, amelyeket szeretnének elnyerni. A szakemberek 19 belterületre való, Magyarországon honos fafajt ajánlanak, ezekből lehet válogatni. A sikerrel pályázó falvaknak, kisvárosoknak csak az ültetésről és a növények ápolásáról kell gondoskodniuk, a fák, a szükséges egyéb anyagok és a szállítás költségeit is fedezi a program.
2021-06-23 |
Kívül-belül, összesen 102,5 millió forintból újult meg a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Leány utcai Gyülekezeti Központja, amelyet ünnepélyes keretek között, az egyháztáji vásárra egybekötve adtak át. Az épület az elmúlt 2 évtizedben sok rétegalkalomnak adott otthont.
2021-06-23 |
A kultúra és a szellemi örökség ápolása küldetéssé vált a cigándi emberek számára, a múlt megőrzése pedig közösséget is kovácsol – közölte megnyitó beszédében Bánné dr. Gál Boglárka a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.
2021-06-23 |
Látványos akrobatikus elemeket tartalmaz a légtánc, amelyet egyre többen próbálnak ki Nyíregyházán is. Makara Éva Dóra a FlowAerialdance vezetője egy különleges előadásra készül június 26-án a Decathlon élménypróbán, ahol az érdeklődök nemcsak megtekinthetik, hanem ki is próbálhatják ezt a mozgásformát.
0:00
0:00
2021-06-23 |
A Roma Szakkollégiumok Egyesülete a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán tartotta soron következő közgyűlését. A találkozón a hátrányos helyzetű, roma hallgatók segítésének lehetőségeiről, a felzárkóztatás fontosságáról egyeztettek a résztvevők. Az eseményen a 330 hallgatót tömörítő, az országban működő tizenegy roma szakkollégiumot egy nagy rendszerbe összefogó Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat megalakulásának tíz éves jubileumát is ünnepelték. Tagjai közül nyolc egyházi, három pedig egyetemi fenntartású.
Felszállt az első légijárat a görög Santorinibe június 17-én a debreceni nemzetközi repülőtérről. Ezzel elkezdődött a nyári idény a Wizz Airnél. A fapados légitársaság az eindhoveni, londoni és párizsi menetrendszerinti járatai mellé visszaállította a szezonális kínálatba a népszerű üdülőhelyeket, Ciprust, Mallorcát, és új desztinációként Santorinit. A foglalások alapján nagy az utazási kedv, így a tervek szerint ezekre a nyaralóhelyekre heti két napon repülnek a gépek a cívisvárosból.
2021-06-23 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt