Tizenhárom évvel ezelőtt kezdett megismerkedni a fotózás alapjaival a nyíregyházi Dodó Ferenc, aki ma már a megyei napilapnál dolgozik és nap mint nap új kihívások előtt áll. A szakember elárulta, hogy a több ezer elkészített fotó között melyik számára a legkedvesebb kép és arról is beszámolt, hogy mi különbözteti meg az amatőr fotóst az ízig-vérig fotóriportertől.
2021-05-15 |
Endometriózis virtuális futásra, és egy nagyon részletes kiadvány megjelentetésére készül az Együtt Könnyebb Női Egészségért Alapítvány. Porkolábné Csatári Barbara, a nyíregyházi szervezetének a vezetője hozzátette: céljuk az, hogy minél több nőnek segíteni tudjanak és a nők merjenek a problémáikról beszélni velük, amelyhez a szakembereik segítséget nyújtanak.
2021-05-13 |
Hat előadás próbái fejeződtek be és mutatták be azokat hivatalosan, de közönség nélkül, most itt az ideje, hogy ezt bepótolják és a színházszeretők személyesen is láthassák a darabokat. Hogy hogyan készülnek a nyitásra Kirják Róberttől, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatójától érdeklődünk.
2021-05-09 |
Lengyel Dorina játékvezető álma az volt, hogy az utánpótláskorú mérkőzések mellett NB I-es női mérkőzéseket vezethessen. Az egyetemistának nemrég teljesült a kívánsága, a korábbi vágya. Dorina rádiónknak elmondta, hogy a játékvezetést ő annyira komolyan veszi, hogy a szakdolgozat témájaként is az utánpótláskorú labdarúgók életét, motivációját vizsgálta meg.
2021-05-08 |
Sok programmal készül a következő időszakra a nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület. Bihari Albertné, a civil szervezet elnöke rádiónknak elmondta, most már az internetes fotó és receptpályázatok mellett egyre több személyes találkozót is terveznek. Az idei nyáron igyekeznek bepótolni minden olyan programot, amelyet el kellett halasztaniuk a pandémia miatt. Kirándulásokkal, biciklitúrákkal, Krúdy Gyula emléksétával is várják majd az érdeklődőket.
2021-05-05 |
Nyíregyháza 102 játszóterét folyamatosan figyeli és karbantartja a NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. Nemcsak a fertőtlenítésüket végzi el a Nyíregyháza karbantartásáért felelős cég, hanem ahol szükséges a szakemberek javítják is a játszó szereket. Emellett mintegy 2 millió négyzetméter belterületen és ugyanekkora nagyságú külterületen is gondozzák a parkokat.
2021-05-01 |
Megnyitottak a teraszok - elégedettek az elmúlt hétvégével a vendéglátósok. A legtöbb helyen megújult étlappal, korlátozottan, az élmény és a nyugalom jelszavával, a szabályokat betartva várták a vendégeket.
2021-04-30 |
Az akadémia egy hosszútávú helyi fejlődési lehetőséget biztosít a gyermekeknek. Két éven belül pedig egy óriási infrastrukturális fejlesztés valósul meg az Akadémián- mondta rádiónknak Németh Károly akadémia vezető.
2021-04-27 |
Évről-évre nő a versenyzők létszáma a Spartacus Torna Klubnál, ahol jelenleg 150-en készülnek a különböző megmérettetésekre. Gaál Krisztina a klub edzője rádiónknak elmondta, hogy a pandémiás helyzetben is igyekeznek minél több versenyszituációt teremteni a sportolóiknak.
2021-04-25 |
Internetes online versmondó versenyt indított a költészet napján két nyíregyházi pedagógus. Ráczné Balla Edit és Gelsi Virág a Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézményének a tanárai rádiónknak elmondták, hogy a május 3-áig tartó versenyük nemzetközivé nőtte ki magát, hiszen már a tengerentúlról is neveztek.
0:00
0:00
2021-04-23 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt