A sátoraljaújhelyi Várhegyen lévő létesítmény Kelet-Magyarország egyik legnagyobb befogadóképességű ifjúsági szálláshelye. A szállás egyszerre 480 főnek tud szállást és étkezést biztosítani.
2019-06-11 |
Új funkciót kaphatnak a háztartási hulladékok, sőt műalkotásokká is válhatnak. Jól tudják ezt, a paverpol textilszobrászati technika képviselői. Most, a Miskolcra érkező vándorkiállításon mutatják be, hogyan konzerválhatóak az emlékek úgy, hogy közben műalkotásokká váljanak.
2019-06-11 |
Sok ember számára megnyugtató ha tudja, halála esetén a vagyona olyan személyhez kerül, akinek még életében szánta. Sternné dr. Deák Andrea, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője nyilatkozik a végrendelkezésről és az azzal kapcsolatos lehetőségekről.
2019-06-11 |
Ismét sikeres tanévet zár a Miskolci Egressy Béni - Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. A két intézményben több, mint ezer gyerek vizsgázik ezekben a napokban. Menyhárt Ferenc igazgató helyettessel a június 16-i Zeneszánsz elnevezésű programról is beszélgetünk, amely az intézet munkáját mutatja be a látogatók előtt
2019-06-11 |
A könyv összegzi valamennyi jelenlegi tudományos ismeretet a Tokaji borvidék múltjából, kezdve az 1200 éve elkezdett szőlőműveléstől napjainkig.
0:00
0:00
2019-06-11 |
A Pünkösd a tavasz egyik legnagyobb ünnepe, ami nemcsak a néphagyományokban, de a vallási életben is igen fontos. Kevesen tudják, de nevét a pentekotész, vagyis az ötvenedik szóból kapta. A magyarázat könnyű, ugyanis a Húsvét utáni ötvenedik napon ünnepeljük ezt a jeles napot.
2019-06-08 |
Bőrünk a legnagyobb szervünk, ezért megfelelő táplálása és vitaminokkal való ellátása nagyon fontos.
2019-06-08 |
A héten kedden átadták  a Közösségi Házban található könyvtárat, amelyet 3 millió Ft-os pályázati összeg segítségével sikerült korszerűsíteni.
2019-06-08 |
350 ezer és félmillió közé teszi a trianoni menekültek számát Ablonczy Balázs történész. Az 1918 és 1921 között, a megszállt majd elcsatolt területekről a maradék Magyarországra érkezőkről most egy interneten kereshető adatbázis jött lére.
2019-06-07 |
A sporttáborok lesznek az idei nyár legnépszerűbb vakációs lehetőségei, és egyre több az offline tábor Magyarországon. Átlagosan tíz százalékos áremeléssel kell számolnia a családoknak,
2019-06-07 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt