A reumatoid artritisz egy hosszan tartó, progresszív sokízületi gyulladásos megbetegedés. Elsősorban a kéz- és lábkisízületeket, csuklókat, bokákat, térdeket, esetenként más ízületeket is szimmetrikusan érintő, előrehaladó gyulladással járó betegség.
0:00
0:00
2019-06-07 |
Ne hagyjunk állatot az autóban – erre hívja fel a figyelmet Balogh Ernő, az Országos Állatvédelmi Alapítvány alapítója. A hőség egy parkoló kocsiban, főleg ha az napon van, végzetes is lehet kedvencünknek.
2019-06-06 |
Nyelvvizsgára felkészítő kurzusokkal várják a Miskolci Egyetem Mentorius Tudás- és Képzőközpontjába az egyetemi felvételire készülő középiskolásokat. Az első, június 17-én kezdődő tanfolyamra még június 11-ig lehet jelentkezni.
2019-06-06 |
Már úgy sem biztosítható a biztonságos ellátás a magyar egészségügyben, hogy az ott dolgozók önként vállalt túlmunkáját maximálisan kiaknázták, és úgy sem, hogy már ma is rendszeres és sorozatos a munkajogi szabályok megsértése. Ahhoz, hogy változhasson a helyzet, kizárólag döntéshozói akaratra lenne szükség. Ezt a két erős és határozott mondatot a Magyar Orvosi Kamara adta közre egy közleményben.
2019-06-06 |
Filcből galambot, virágokból ajtódíszt készíthetnek a Debreceni református Kollégium Múzeumához tartozó Szabó Magda Emlékházba látogatók szombaton. A foglalkozást a pünkösd jegyében szervezik az intézmény munkatársai. A családok ötszáz forintos belépővel vehetnek részt a programon.
2019-06-06 |
A Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni- Nagytemplomi Református Egyházközség és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem is csatlakozott a Magyarországi Református Egyház által a budapesti hajóbalesetben elhunyt koreai áldozatok családjainak megsegítésére szervezett adománygyűjtéshez.
2019-06-06 |
Itt a nyár, egyre többen indulnak útnak külföldre. A célok gyakran egzotikus országok, más ételekkel, más szokásokkal más higiéniai körülményekkel. A következő percekben Takács István miskolci allergológussal, immunológussal beszélgetünk arról, hogy mire érdemes odafigyelni, ha külföldi útjaink során szeretnénk elkerülni a megbetegedéseket.
2019-06-06 |
2010-ben döntött a kormány a "Határtalanul!" programról. 2011. június 4-én indultak el az első autóbuszok Budapestről a határon túli magyar régiókba, magyar gyerekekhez és magyar iskolákhoz. Ebbe a mozgalomba kapcsolódott be az egész ország, illetve az egész Kárpát-medence. Eddig 317 ezer magyarországi diák kapott lehetőséget arra, hogy szervezett iskolai oktatási keretek között a határon túli magyar régiókba látogasson. Köztük a miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola diákjai is, aki idén Erdélybe, Kalotaszegre utazhattak el.
0:00
0:00
2019-06-05 |
„Összetart a sokszínűség” mottóval rendezte meg a napokban a Magyar Pszichológiai Társaság XXVIII. Országos Tudományos Nagygyűlését a Debreceni Egyetemen. Ma a pszichológia egyre elismertebb tudomány és az általa elért sikereknek köszönhetően nő a népszerűsége és az elfogadottsága a hétköznapokban.
2019-06-05 |
Magyarországon a gyógynövények gyűjtése nagy hagyományokkal rendelkezik, hiszen számtalan egészségi problémát orvosolhatunk a csaknem 300 fajta gyógynövényünk segítségével, illetve használhatjuk őket mankóként egy-egy betegség esetén.
2019-06-05 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt