Hétfőn rendezték, a Hahó, könyvtár(s)ak! megyei olvasásnépszerűsítő vetélkedő szóbeli döntőjét a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében. Az utolsó megmérettetésre 16 csapat jutott be.
0:00
0:00
2019-06-04 |
A tavalyi szezon is hasonlóan rossz időjárással indult, mint az idén, akkor az érintett országrészekben 30 százalékos visszaesés volt tapasztalható a fürdők látogatottságában. Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára szerint az idén is ennyire lehet számítani. Hozzátette: a rossz idő főként a turizmusban jelentkezik, hiszen ha nem korábban foglaltak szállást a családok, akkor többször is meggondolják, hogy útnak induljanak-e. A szezon június közepén indul be igazán.
2019-06-04 |
A Filharmónia Magyarország idén is megrendezi egyházzenei rendezvénysorozatát, melynek időpontja ezúttal is a Szentlélek kiáradását ünneplő pünkösdi ünnepkörhöz kötődik.
2019-06-04 |
Tizenöt éves szülinapját ünnepli a Factory Aréna ezen a hétvégén. A miskolci Vasgyárban található extrém sportoknak helyet adó csarnok 15 éve, 2004. április 19-én nyitotta meg kapuit. Ezt a tizenöt évet egész évben több kisebb és nagyobb rendezvénnyel szeretnék emlékezetessé tenni. Június 8–9-én lesz a nagy közös ünneplés, amelynek kapcsán Egri Zsuzsával, a Factory Aréna megálmodójával Tóth Éva beszélgetett.
2019-06-03 |
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki idén gyümölcsöt szeretne enni. A belőlük készült szörpök pedig igazi luxuscikknek számíthatnak majd – ha ilyen marad az időjárás. Bár kifejezetten jól indult április közepén a szamóca szezonja, a hűvös, csapadékos időben lelassult a gyümölcs érése, és emiatt az árak is magasabbra szöktek az ilyenkor szokásosnál. Erről Csizmadia György, mezőgazdasági szakértő beszélt Póczos Nikolettnek.
2019-06-03 |
Magyarországon mintegy 20 féle kullancs él, de nem mindegyik terjeszt az emberre is veszélyes betegséget, és amelyik igen, az sem mindig fertőzött. A kullancs a tölgyerdőket és az árnyékos helyeket kedveli, az erdő aljnövényzetében, a bozótosokban tartózkodik a legszívesebben.A kullancsok fűről, gazról és bokrokról is ráakaszkodhatnak az ember bőrére. A vért adó gazdára hang- és szaginger hatására ejti rá magát. Sokan nem gondolnak bele, de leggyakrabban a saját kertjében „kaphat” az ember kullancsot.
0:00
0:00
2019-06-03 |
Fennállásának 65. évfordulóját ünnepelte a Bodrog Néptáncegyüttes Sárospatakon. Ebből az alkalomból több programból álló rendezvénysorozatot szerveztek.
2019-06-03 |
Hívjunk fel egy határon túli magyar ismerősünket, és kérdezzük meg, hogy érzi magát – ezt javasolja a Háló Mozgalom június 4-ére, a Nemzeti Összetartozás Napjára, a Trianoni békediktátum aláírásának 99. évfordulójára. A szervezők szándéka az lenne, hogy élő telefonhívásokkal szőjük be a Kárpát-medencét, ami tulajdonképpen azt jelöli: figyelünk egymásra. A részletekről Szeibert Andrást, a Háló egyik alapítóját és vezetőségi tagját kérdeztük.
2019-06-03 |
Szakmailag is megújult a bibilotéka, a könyvállományban jelentős mennyiségű selejtezést is végeztek el az ott dolgozók.
2019-06-03 |
A tervek szerint idén még a belső udvar felújítását és az épület belső korszerűsítését is elvégzik. A beruházás összesen 350 millió forintba kerül, amely részben önerőből, részben pedig állami támogatásból valósul meg.
2019-06-03 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt