Kiss Vivien gyermekkorában túlsúllyal küzdött és ekkor döntött úgy, hogy különböző fogyókúrákba kezd, ám végül egyik sem bizonyult hatásosnak. Vivien életmódváltásba kezdett: edzésben, táplálkozásban megreformált mindent- tudtuk meg a táplálkozási tanácsadótól.
2022-01-05 |
Az elmúlt időszakban a korai fejlesztésben és az inkluzív nevelésben is több száz gyermeknek segítettek és továbbra is a legfontosabb küldetésüknek tartják, hogy a fogyatékossággal élő gyermekeket fejlesszék – nyilatkozta Kisari Károly, a Rejtett Kincsek Down Egyesület elnöke.
2022-01-05 |
2022 szeptemberétől nyithatja ki kapuit a Debrecen-Tégláskerti Református Missziói Egyházközség fenntartásában a Toronytemplom Óvoda.
2022-01-05 |
Dankó Dénessel, Sátoraljaújhely alpolgármesterével beszélgettünk a 2021-es esztendő eredményeiről, a megoldott vagy éppen még megoldásra váró problémákról.
2022-01-05 |
A Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség fenntartásában működő intézmény évét mégsem a járvány határozta meg, hanem az átadott új iskolaépület. A Kishegyesi úti intézmény átadásával megszűnt a várólista, bár új érdeklődők vannak már, és új szakembereket is felvettek, így ma már a két telephelyen 120 gyermeknek 65 szakember segít.
2022-01-04 |
Nemzetközi kapcsolatokat épít Mexikóval, Amerikával, Olaszországgal Farkas Árpád a Most Élsz Egyesület vezetője, hogy minél több friss kutatási eredménnyel rendelkezzen és ezáltal segíthessen az autizmussal élőkön. Az egyesületnél számos kulturális eseményt bonyolítottak idén, lovasterápiát tartottak, kirándulásokat rendeztek az autista fiataloknak.
2022-01-04 |
Hajdúszoboszló fürdővárosként, kedvelt pihenőhelyként igazán megsínylette a járvány időszakát. A turizmust tekintve 2020-ban és 2021-ben lényegesen kevesebb volt a vendégéjszakák száma, és megváltozott a turisták aránya is.
2022-01-04 |
A gyerekek, fiatalok hitre nevelése kiemelt hangsúlyt kaphat, de ez nem csak a vallástanárok feladata, hanem az egész református közösségé. Ahogy az is mindannyiunk felelőssége, hogy a saját hitünk alapjait megszilárdítsuk. Erről beszélt az új esztendő küszöbén Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
2021-12-31 |
Ha az év utolsó műsorát hallják, nem maradhatnak ki belőle 2021 vicces pillanatai, bakijai, mert bár az Európa Rádió komoly, fontos témákkal foglalkozik, hibázni és nevetni mi is szoktunk. Jöjjön ebből egy csokor... Hegedűs Márk összeállítása.
0:00
0:00
2021-12-31 |
Idén is sikerült néhány percet lefaragni a Mátészalka-Debrecen vasútvonal menetidejéből, remélik, ehhez egy kis közük nekik is volt. A Mátészalkaleaks idei évéről Lintényi Levente közösségszervezőt kérdeztük.
2021-12-31 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt