Az Önkéntes Katasztrófavédelmi Beavatkozó Kapacitás Együttes Fejlesztése elnevezésű projekt zárórendezvénye is ezen a napon zajlott.
2021-09-22 |
Dr. Gavallér Andrea a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Anya Gyermek Otthonának a klinikai szakpszichológusa terápiával segít a bántalmazó kapcsolatokból menekülőknek. Rádiónknak elmondta, örömmel elvállata a felkérést, hiszen véleménye szerint erről a témáról minél többet beszélni kell, hogy segítséget nyújthassanak az áldozatoknak és minél több információval rendelkezhessenek a bajban lévők.
2021-09-22 |
A Miskolci Egyetem volt hallgatója, már egyetemi évei alatt rajongott az írásért. A könyvben olyan recepteket gyűjtött össze, amelyek kortalanok, vagyis az egész család számára fogyaszthatók. Amarilla rádiónknak úgy fogalmazott: „Fontos egy anyukának odafigyelnie arra, hogy tudjon időt spórolni a konyhában, hogy több időt tudjon tölteni gyermekével”.
0:00
0:00
2021-09-22 |
Az abaúji település, Méra templomában csodára leltek. A belső falfelületek falképrestaurátori szondázó kutatása során kiderült, a mérai diadalív e kései fallal elfedett – egyben megmentett – részén áll maga Szent László király életnagyságú, gótikus páncélos alakja, feje körül glóriával, kezében nyeles bárddal.
0:00
0:00
2021-09-22 |
Ünnepi hálaadó és beiktató istentiszteletet tartottak szeptember 19-én a Miskolchoz közeli Arnóton. Megemlékeztek az arnóti gyülekezet fennállásának 20. évfordulójáról, felavatták az új református óvodát, és az alkalmon beiktatták hivatalába Rácsok András lelkipásztort.
2021-09-22 |
A három hónap alatt - szinte kizárólag belföldi forgalomból - 147ezer vendégéjszakát könyvelhettek el, ez tavalyihoz képest 11%-os növekedés. Debrecenben a nagyerdei strand is jó nyári szezont zárhatott. Mindezt sajtótájékoztató keretében értékelte a városvezetés.
2021-09-22 |
A Rendhagyó Kutatók Éjszakáján minden érdeklődő megnézheti a  standokon kiállított találmányokat, emellett az Agóra munkatársai különböző ismeretterjesztő programokkal is készülnek szeptember 24-én,pénteken. A rendezvény ingyenesen látogatható, azonban előzetes regisztrációhoz kötött.
2021-09-22 |
Az eseményre már most készül a két város és annak oktatási intézményei. A találkozó vetekszik egy kis olimpiával, ugyanis 20 sportágban 10 ezer részt vevőre számítanak.
A Debreceni Egyetem az MTA Atommagkutató intézetével közösen a Nemzeti Kutatási,Fejlesztési és Innovációs Hivatal közel 1,2 milliárd forintos támogatásával valósította meg a „Regionális Anyagtudományi Kiválósági Műhely – Kutatási Program és Infrastruktúra” című projektet.
Mindkét eseményen játékgyűjtést is tartottak, az összegyűlt adományokat óvodáknak és rászoruló családoknak ajánlják fel. Karacs Rita, a szervezet kuratóriumi elnöke elmondta, a munka nem állt meg, hamarosan világrekord kísérletre készülnek, de folytatódnak a megszokott rendezvények is.
2021-09-21 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt