A Csokonai Színház meghirdette következő évadát, melynek első felében továbbra is a #mindenholszínház jegyében dolgozik a társulat, bejárják majd előadásaikkal a városi tereket. Az évad második felét pedig a Csokonai Fórum megnyitása és kulturális programokkal való megtöltése határozza meg.
0:00
0:00
2021-06-18 |
EB-lázban ég Európa, és Magyarország is. A Labdarúgó Európa Bajnokság előtt nem sokkal került a boltokba a Focikvíz társasjáték, amelynek ötletgazdái, a miskolci Molcsán György és a tiszaújvárosi Birk Tamás. Csaknem két év telt el az alapötlettől a megvalósításig.
2021-06-18 |
Idén is számos érdekes programmal várja a Nemzeti Művelődési Intézet a közművelődési szakembereket a „Közösségépítő Kultúránk” előadóművészeti programsorozatra. A lakiteleki Hungarikum Liget és a Nemzeti Művelődési Intézet színhelyei mellett idén már a kápolnásnyéki Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola tevékenységéről is ízelítőt kapnak a látogatók június 9-től július 13-ig.
2021-06-18 |
Mindez munkát ad sokaknak, a közétkeztetésbe friss és egészséges alapanyagok kerülnek és vásárolni lehet a helyben készített savanyúságból, tojásból, csirkéből. A koronavírus-járvány ugyan jelentősen megnehezítette a bodrogközi település lakóinak életét, de szerencsésen átvészelték ezt az időszakot is.
2021-06-17 |
A szúnyogirtási program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a héten 318 településen végeznek a szakemberek úgynevezett földi kémiai gyérítést, elsősorban a Duna, Tisza, Ipoly és a Körösök vidékén.
2021-06-17 |
A Dorkász Szolgálat alapítvány online hirdette meg Kék Vödör akcióját június hónapra, 400 vödör megtöltését remélve az adakozók jóvoltából, ilyen módon segítve a nélkülözőket. Kiss Ábel Lukácsot a Dorkász vezetőjét kérdeztük.
2021-06-17 |
Idén 56 diák ballag el az intézményből, az új tanítási évben pedig 100 fiatal kezdheti meg tanulmányait a nagy múltú középiskolában.
2021-06-17 |
A tűzoltók az elmúlt hétvégén többször is vonultak halálos kimenetelű lakástüzekhez Hajdú-Bihar megyében. A tragédiák feltehetően emberi gondatlanság miatt következtek be, melyeket még vizsgálnak a szakemberek. Naponta átlagosan húsz lakás gyullad ki, ezek mindegyike megelőzhető lenne egy kis odafigyeléssel. A füstérzékelők felszerelése sokat segíthet abban, hogy a tüzet időben észlelve, megakadályozhassuk a lángok továbbterjedését.
2021-06-15 |
Több száz milliós fejlesztés valósul meg a miskolci járműjavítónál, a Technical Services Hungaria Kft-nél. A Tiszai-pályaudvaron működő cég, 2021. január 1-jétől a Rail Cargo Hungaria Zrt. tulajdonába került. Az országban több vasúti kocsikat szervizelő-karbantartó társasággal rendelkező tulajdonos, mintegy 700 millió forint értékű új, csúcstechnológiás kerékpáreszterga-berendezés beszerzéséről döntött Miskolcon.
2021-06-15 |
A diákok önkormányzatoknál, egyházaknál, a mezőgazdaság, a turizmus valamint a vendéglátás területén dolgozhatnak állami támogatással. A program megvalósításához a kormány több mint 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít megyénkben, amit a foglalkoztató igényelhet.
2021-06-15 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt