A Debreceni Egyetem vezetősége koszorúzással emlékezett az intézmény egykori névadójára, gróf Tisza Istvánra. A volt miniszterelnök 102 éve, 1918. október 31-én merénylők áldozata lett a fővárosban. Tisza nagy szerepet vállalt az egyetem létrejöttében, 1945-ig viselte nevét a létesítmény. A főépület előtti szobránál elsőként Szilvássy Zoltán rektor mondott beszédet.
A Rally Európa Bajnoki sorozat negyedik állomását november 6-a és 8-a között rendezik meg, egy világbajnoki futamgyőztessel. Pénteken Máriapócson szombaton Mád környékén, majd vasárnap Nyíregyházán a belvárosban láthatják a nézők a Nyíregyházi Rally mezőnyét. Az elmúlt egy-két hónap a Covid-protokoll kidolgozásáról szólt, amiből a szurkolók annyit éreznek majd, hogy a szervizparkot el kell zárni a nézők elől a versenyzők egészségének megóvása érdekében - többek közt erről beszélt rádiónknak Őry Tamás promóter.
2020-11-04 |
A friss bajnok (a képen jobboldalon) a hétvégi megmérettetés után már hétfőn újra edzésbe állt. Ott beszélgettünk vele, először arról érdeklődve, hogy megszokta-e már azt, hogy súlycsoportjában jelenleg ő áll a sportág élén.
2020-11-04 |
A Debrecen - Nagytemplomi Református Egyházközség Nyitott Ajtó Szociális Központ munkatársai szigorú szabályok mellett, de ellátják nappali gondozásban is időseiket, és a házi segítségnyújtás is működik. Vannak közös programok, amelyeket a járványügyi intézkedéseknek megfelelően megtartanak, de néhány átmenetileg szünetel. A Központhoz tartozik a Reménysugár Hajléktalanok Nappali Melegedője is, a két intézményben 300-nál is több emberről gondoskodnak a szakemberek.
2020-11-04 |
Az országos adatok szerint van, ahol már elfogyott az első körös készlet az influenza elleni oltásból. A járványügy jelenleg 150–200 adag oltóanyagot bocsátott rendelkezésre praxisonként. Miskolcon nem tapasztalják a kiemelkedő érdeklődést - erről nyilatkozott rádiónknak Dr Breitenbach Géza miskolci háziorvos.
2020-11-04 |
A Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete 2013 óta támogatja a Magyarországi Református Egyház cigányság körében végzett szolgálatát, 2021. január 1-től pedig új pályázati ciklus indul, amelyre már most várják a református gyülekezetek jelentkezését. A program múltjáról és a következő négy éves ciklusról Ignácz Andreával, a HEKS gyülekezeti programjainak koordinátorával beszélgettünk.
2020-11-03 |
Egy, szinte elégikus felvételt rögzített a Sajó árterén a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vadkamerája, egy jól megtermett vadmacska haladt el méltóságteljesen a kamera előtt a kora reggeli órákban.
2020-11-03 |
Közönségdíjat kapott Kovács István Az Ispotály című filmje a IV. Hét Domb filmfesztiválon. A Miskolchoz közel Nyékládházán élő szabadúszó filmes alkotása a mályi Madármentő Állomás téli munkáját dolgozta fel. A művet százhuszonöt film közül választották ki a megmérettetés versenyfilmjei közé. Az utómunkákkal együtt hat hét alatt készült el a dokumentumfilm. Az alkotóval Kovács Istvánnal beszélgettünk.
2020-11-03 |
Ősszel és télen fontos, hogy elegendő vitamint vigyünk be a szervezetünkbe. Ilyenkor ezt az étkezéssel nem tudjuk megtenni, ezért van szükségünk a gyógyszerekre és a táplálékkiegészítőkre. A rádiónk által megkérdezett Újházi László szakgyógyszerész a C és D vitamint ajánlja.
2020-11-03 |
A vakcinát ebben az évben nem csak a veszélyeztetett csoportokba tartozók - például idősek, egészségügyi dolgozók - kaphatják meg térítésmentesen, hanem mindenki. A koronavírus járvány miatt hozták ezt az intézkedést: mivel az influenza vírusa is a légzőrendszert támadja, akik erre megkapják a védőoltást, azoknál a tünetek jelentkezése esetén könnyebben kizárható ez a betegség. Az ingyenes vakcinákat már kiszállították a háziorvosi körzetekbe, és az ígéretek szerint folyamatos lesz az utánpótlás. Egy hajdú-bihari családorvos tapasztalatai szerint néhány hét alatt elfogy annyi oltóanyag, mint máskor egész szezonban.
2020-10-31 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt