Két hétig elmaradnak a református istentiszteletek Felvidéken, mert a szlovák tisztifőorvos rendelkezése alapján március 23-ig az egész országban tilos tömegrendezvények, sportrendezvények, gyűlések megtartása. A felvidéki református egyház arra bátorítja a híveket, hogy otthon tartsanak áhítatot a családok, és keressék az interneten, a médiában a lelki tartalmakat. Géresi Róbertet, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspök-helyettesét kérdeztük a részletekről.
2020-03-12 |
Veszélyhelyzetet hirdetett a kormány a koronavírus elleni védekezés miatt. Összhangban a kötelező intézkedésekkel a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége a következő felhívást teszi közzé:
2020-03-12 |
Sárospatak is csatlakozik a Bach Mindenkinek Fesztiválhoz. Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű klasszikus zenére épülő fesztiválja idén március 16 és 22-e között több mint száz településen sok száz programot kínál az egész Kárpát-Medencében – közölte a sárospataki sajtótájékoztatón Kovács Zalán László tubaművész, fesztiváligazgató
2020-03-11 |
Március elsejétől a bírósághoz kell benyújtani a kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtása iránti kérelmeket. Ebben mellékelni kell a gyámhatóság kapcsolattartást szabályozó határozatát, és leírást arról, hogy ezt milyen módon sértette meg a másik fél. Az eljárás folyamán a bíróság a gyermek legfőbb érdekét szem előtt tartva hozza meg határozatát. Az új eljárásról érdeklődtünk a miskolci Bíróságon.
2020-03-11 |
Félix érkezésével újra háromtagúvá vált a szegedi elefántcsapat. Veprik Róbert igazgató az Európa Rádiónak elmondta, a szállítás viszonylag gyorsan lezajlott. Miután a szállítókonténert a ház bejáratához emelte a daru, amint lehetett, gyorsan el is foglalta új helyét, ahol az ajtó túl oldalán egyből érdeklődve, vagyis elefánt módra nyújtott ormánnyal várták a leendő csapattársai. Már az első percek alapján látszott, hogy a Szegedi Vadaspark két elefántja, Shah Rukh és Taru barátságosan fogadta Félixet.
2020-03-11 |
Egyedülálló szakmérnöki képzést indít szeptembertől a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, a szerkezetintegritási és roncsolásmentes vizsgáló szakot. A kar folyamatosan figyelemmel kíséri a piac igényeit, így a képzés beindítását a Magyar Roncsolásmentes Vizsgálati Szövetséggel kötött megállapodás segíti. Mérnöki diplomával bárki jelentkezhet, és a tervek szerint ősztől 10-15 hallgató kezdheti meg tanulmányait az intézményben.
Szakács-Cukrász Olimpia volt Stuttgartban február végén. Az egy hetes megmérettetésen a magyar nemzeti csapat mellett regionális csapatok és egyéni versenyzők is indultak. Barabás Zoltán debreceni étteremtulajdonos, aki volt már az év gasztronómusa is, már nem először vesz részt ilyen rendezvényen. Elmondása szerint a gasztrokultúra terén jelenleg az északi nemzetek vannak az élen.
2020-03-11 |
A klubrendezvényeken a tudomány szereplői, a kulturális élet neves személyiségei tartanak előadásokat. Az „Élet-öröm – Előadások és mesék mindennapi betevő örömeinkről” című előadássorozatban egyebek mellett arra a kérdésre keresik a választ, hogy létezik-e, s ha igen, hol és hogyan találhatjuk meg a boldogságot – a családban, a munkánkban, a hobbinkban, vagy elsőként magunkban keressük? Baráti kapcsolatainkban? Netalán a pénz tesz boldoggá?- emelte ki a témák közül Szabó Tóth Kinga a MAB klub elnöke, a Miskolci Egyetem bölcsészettudományi karának dékánhelyettese.
2020-03-11 |
Van aki a balkonládájába, más a fóliasátrába használja fel a növényei táplálásához, van aki a komposztba rakja, de számos egyéb házi praktika van még, amely a kávézacchoz kötődik, például állítólag a hűtőszekrény szagtalanítására is jól használható. A kávézacc újrahasznosító kezdeményezést a Morgen reggeliző, kávézó hely tulajdonosai indították el, Hargitai Istvánt kérdezzük a részletekről.
2020-03-11 |
Módosították a Büntető Törvénykönyvet a közelmúltban azzal a céllal, hogy a kuruzslókkal felvegyék a harcot. A módosítást sokan sokféleképpen értelmezik – ezért a mentális segítő szakemberekben felmerülhetett, rájuk is vonatkoztatható-e a törvény. Kíváncsiak voltunk, a törvény hogyan érinti a református szakembereket. A részletekről Tóth Jánost, a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Szolgálat vezető lelkészét, lelkigondozót kérdeztük.
2020-03-11 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt