Már elkezdték a távoktatás előkészítését a Nyíregyházi Egyetemen. A koronavírus miatti veszélyhelyzet egyik intézkedéseként a hallgatók nem látogathatják az egyetemeket. A Nyíregyházi Egyetem így távoktatásra állt át. Minya Károly oktatási rektorhelyettes az Európa Rádiónak elmondta: vannak akik már készítettek videó tananyagokat a kollégái közül, mások még ismerkednek a lehetőségekkel. A héten előrehozott tavaszi szünet van az egyetemen, az éles távoktatás március 23-án indul.
2020-03-17 |
Ebben az évben ünnepli alapításának 50. évfordulóját a Nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu. Ebből az alkalomból Dr. Németh Péter nyugalmazott megyei múzeumigazgató a vendégünk, aki az alapítás éveiben igazgatta a megyei múzeumi szervezetet és a skanzen létrejöttét.
2020-03-17 |
A közoktatásban hétfőn kezdődött a digitális, tantermen kívüli oktatás. Minderről pénteken este született döntés a koronavírus miatti veszélyhelyzetben. A következő percekben azt vesszük számba, hogy mindez hogyan érinti a református iskolákat és óvodákat. Papp Kornéllal, a Magyarországi Református Egyházi Oktatási Irodájának vezetőjével beszélgetünk.
2020-03-17 |
A koronavírus miatt a nyaralni szándékozók egyelőre nem foglalják le a nyárra tervezett utazásukat. Az előfoglalások estében nem jellemző azok lemondása sem. Turisztikai szakemberek szerint az utazási irodák minden utazási ajánlathoz mellékelik a lemondási feltételeket és felhívják a figyelmet a partnerük kedvező feltételeire. Érdemes előfoglalási biztosítást kötni az utazás lefoglalásakor, ami egy váratlan esemény következtében az utazás meghiúsulása esetén fedezetet nyújthat egyebek mellett a kötbér megfizetésére.
0:00
0:00
2020-03-17 |
Köztudott, hogy Magyarország kormánya a koronavírus-járvány miatt veszélyhelyzetet hirdetett ki, ezért korlátozó intézkedéseket vezettünk be gyülekezeteink életében. Debrecenben azonban nagyobb a kitettségünk, és még annál is jobban kell vigyáznunk, mint a kisebb településeken. Azért, hogy az élet védelme érdekében cselekedjünk, a következő utasítást adjuk ki: 2020. március 16-án hétfőtől, további intézkedésig, nem tartjuk meg Debrecenben a hétközi gyülekezeti alkalmakat és a vasárnapi istentiszteleteket sem.
2020-03-16 |
„Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,27)
2020-03-15 |
Miskolcon is elérhetők a Közélet Iskolája elnevezésű civil szervezet programjai. Ezek között képzések, közösségi rendezvények megszervezése szerepel. A cél, hogy a civil társadalom megerősödjön, az emberek bekapcsolódjanak az őket érintő ügyek intézésébe, képviseletébe. A változások eléréséhez közös tanulásra, közös felismerésre, eszközökre és módszerekre van szükség.
2020-03-15 |
Az 1848-as történelmi eseményeket felidéző foglalkozás volt az egyik leglátogatottabb tavaly a Debreceni Református Kollégium Múzeumában. A szabadságharchoz kapcsolódó helyszín az Oratórium, ahová március hónapban várják az osztályokat és óvodákat.
2020-03-15 |
Jelentős a szárazság a földeken, a következő hetekben fokozatosan emelkedő hőmérsékletre és nagy mennyiségű csapadékra lenne szüksége az almaültetvényeknek. A terület és a gazdatársadalom egyaránt öregszik, a közeljövőben ez nagy problémát jelent majd a szabolcsi almatermesztés tekintetében. A pályázatok valamilyen szinten segítenek, de a fiatal gazdáknak rengeteg önerőre is szükségük van.
2020-03-15 |
A Magyar Nyelv Múzeuma és az Anyanyelvápolók Szövetsége hatodik alkalommal hirdette meg versenyét „Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv, Wacha Imre emlékére” címmel. A két szervezet az elnevezéssel a 2018-ban elhunyt nyelvészre, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnökségi tagjára, Wacha Imrére emlékezik, aki számára fontos volt anyanyelvünk. Több mint 130 intézmény csapata jelentkezett a mostani megmérettetésre szerte a régióból. Borsod Abaúj Zemplén megyéből, a Felvidékről és Kárpátaljáról is neveztek. A Muravidéken is meghirdették, de onnan sajnos nem jött nevezés- mondta Brézai Zoltán főszervező. Azt hogy miért majd meg kell vizsgálni. A verseny célja, hogy az általános és középiskolás korosztály körében népszerűsítse a magyar nyelvet, az anyanyelvápolást; hogy játszva ismertesse meg a fiatalokkal nyelvünk szépségeit, sokszínűségét. A döntőben, mely Széphalomban volt 4-4 iskola csapata jutott és a református iskolák nagyon szépen szerepeltek.
2020-03-15 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt