A közmeghallgatás az egyik leghatékonyabb eszköze annak, hogy a választás után is aktívan részt vegyenek a polgárok a helyi közügyekben és ellenőrizzék az önkormányzat munkáját. Egy ilyen fórum alkalmával lehetőségük van kérdésekkel és javaslatokkal élni a helyi döntéshozók felé. Minden önkormányzatnak kötelessége évente legalább egy közmeghallgatást megtartania. Sátoraljaújhelyen december ötödikére hívták össze az idei közmeghallgatást. Ezen az alkalmon hirdették ki a virágos város pályázat győzteseit is.
2019-12-14 |
2019-ben is a fiatalok oktatására és nevelésére fókuszált az Országos Állatvédelmi Alapítvány. Több település óvodájában, általános iskolájában és középiskolájában tartottak előadást a felelős állattartásról.
2019-12-12 |
Ezzel a címmel szervez jótékonysági fogócskát és családi napot vasárnap, december 15-én a Dorkász Szolgálat Alapítvány a debreceni melletti Dorcas Kemping területén. Az amerikai mintára most először meghirdetett, de remélhetőleg hagyománnyá tehető programon 500 forintos nevezési díjjal lehet részt venni, a befolyó pénzt pedig a szervezet karitatív munkájára, vagyis a rászoruló családokra, idősekre fordítják. A rendezvény ugyan az adventi időszakra esik, de az így gyűjtött adományok nem csak az ünnepek alatt jelentenek segítséget a nehéz sorsú emberek támogatásában.
0:00
0:00
2019-12-12 |
Nagy Barna teológia professzorra, nemzetközi hírű Kálvin kutatóra emlékeztek a Sárospataki Református Teológiai Akadémián. Összeállításunk elején Füsti Molnár Szilveszter, a teológia rektora beszél arról, hogy milyen apropóból szervezték meg a konferenciát.
2019-12-12 |
Vadászat egykor és ma – címmel tartott bemutatót a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság december 7-én a Diósgyőri Várban. 2020-ban új programelemekkel bővül az Ipolytarnóci Ősmaradványok kínálata, amelyet ugyan a miocén ősvilág nyomai tettek híressé, azonban egyben természetvédelmi célú különleges rendeltetésű vadászterület is. A vendégek részt vehetnek majd olyan vadászati élménynapon, ahol tematikus túrák és egyéb vadászati bemutatók várják majd a látogatókat. Itt készült most következő beszélgetésünk a terület felelős természetőrével.
2019-12-12 |
Az alkalmon az intézmény múltja mellett, bemutatkozott a kerületi hálózat, a részvevők megismerkedhettek a digitalizálás folyamatával és a jövőbeni tervekkel.
2019-12-12 |
Két magyar református gyülekezet is van Bukarestben, Románia fővárosában. Valaha Bukarest volt a második legnagyobb magyar város, mármint az a város, ahol a legtöbb magyar élt, de ez ma már nincs így.
2019-12-12 |
Mozgalmasan telt a 2019-es esztendő a Gyógyulj Velünk Egyesületnél. Sok programot és kirándulást szerveztek, hiszen egyik célkitűzésük, hogy mozgásra bírják a rákbetegséggel élőket. A rendszeres testmozgás ugyanis jelentősen javíthatja az életminőségüket és segít abban, hogy sokáig tünetmentesek maradjanak.
2019-12-12 |
Ezzel a címmel presbiteri találkozót tartottak a Tiszántúli Református Egyházkerület "Hirdesd az Igét!" programsorozatának keretében Kocsordon. Mintegy kétszázötvenen gyűltek össze a Szatmári Református Egyházmegyéből.
2019-12-12 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt