A Magyar Református Szeretetszolgálat a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel, valamint a Debreceni Honvéd Sport és Diáksport Egyesület Rendvédelmi Utánpótlás Szakosztályával közösen különleges sportnapot rendezett az egyetem hallgatói számára, akik a jelen lévő rendvédelmi szervek munkatársai irányításával gyakorolhatták az önkéntességet. A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Sportpályán tartott rendezvény célja az egészségfejlesztésen kívül, hogy az önkéntes munka szerepét tapasztalják meg a hallgatók, mellyel a hatóságokat segíthetik egy esetleges természeti katasztrófa esetén.
2019-09-30 |
A fenntarthatóságot és a klímavédelmet a középpontba helyező ingyenes rendezvényekkel, változatos programok várják az érdeklődőket egész októberben az Országos Könyvtári Napok alkalmából Szegeden.
2019-09-30 |
Még néhány napig lehet jelentkezni a Rákóczi Szövetség utazási pályázatára. Az online pályázati adatlapok beérkezésének határideje október 1-e. A Rákóczi szövetség idén is meghirdette nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódó utazási pályázatát. A program célja, hogy a Kárpát-medencei magyar középiskolások ellátogassanak legalább egy határ átlépésével egy másik ország magyar középiskolájához, és ott közösen ünnepeljenek október 23-án.
2019-09-30 |
A Jósa András Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Restaurátor és Restaurátorképző Központjának közreműködésével szeptember 20-án nyitotta meg kapuit a Restaurátorok műhelytitkai IV. című tárlat Nyíregyházán. A tárlaton a Magyar Képzőművészeti Egyetem, végzős ipar- és képzőművész restaurátor hallgatói diplomamunkáikkal mutatkoznak be.
2019-09-28 |
Ez annak a génbetegségnek a neve, amely Zentét, azt a kisfiút érinti, akiért egy ország szorított az elmúlt hetekben. Sőt, nem csak szorított: hétszáz millió forintot össze is gyűjtöttek a kezelésére. A kisfiú előtt most egy egyórás infúzió-szerű kezelés áll, amely során egy vírus cseréli majd le a szervezetében a hibás génszakaszt. Mindez hihetetlennek tűnik, legalább annyira, mint a gyógyszer ára. A következő percekben Csupor Dezső gyógyszerésszel, a Szegedi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének docensével, református presbiterrel beszélgetünk.
0:00
0:00
2019-09-28 |
Emberi történetekkel döntik el, hogy ki, vagy kik a nemzet házorvosai. Akik szakmai tudásuk mellett, a gyógyítás mellett, emberileg is kiemelkedően állnak betegeikhez. Egy internetes portálon lehet megosztani egy-egy emberi történetet és így lehet az orvosokra szavazni.
0:00
0:00
2019-09-28 |
A szív- és érrendszeri betegségek több mint a fele megelőzhető - erre hívják fel a figyelmet világszerte szeptember utolsó vasárnapján, a Szív Világnapján. A programot idén a Debreceni Egyetem közreműködésével rendezi meg a Magyar Kardiológusok Társasága a Nagyerdei Stadionnál. A Kardiológiai Klinikán évente egy magyar kisvárosnyi embert, mintegy 40 ezer beteget kezelnek. Infrastruktúrában és humán erőforrásban is nagyon jó lehetőségek vannak, sokat tehetnek az orvosok a betegekért, de nem annyit, mint amennyit ők tudnának saját magukért, ha figyelnének az életmódjukra. Ezért kell erről a témáról beszélni. Legalább egyszer egy évben - hangsúlyozta Csanádi Zoltán, a DE ÁOK Kardiológiai Intézet igazgatója, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke, elsőként őt hallják Buzás Bori összeállításában.
0:00
0:00
Többek között a fizika, a kémia, a csillagászat, a géptan, a robotika, a gazdaság és a turizmus témaköreiben kínál érdekes előadásokat, bemutatókat, valamint kísérleteket a Kutatók éjszakájának pénteki programsorozata a Nyíregyházi Egyetemen. A tudomány iránt érdeklődőket mintegy nyolcvan program várja majd az egyetem campusán és kihelyezett tanszékein. Halkóné Dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem Igazgatási és Humánpolitikai Központ központvezetője volt rádiónk vendége, vele beszélgettünk a témában.
2019-09-26 |
A Magyar Nemzeti Levéltár Hetedíziglen címmel családtörténet-kutatást népszerűsítő és segítő projektet indít. A program célja, hogy minél többen, minél mélyebben megismerjék a családjukat. A megyei levéltárakban felnőtteknek szóló családtörténeti kurzusokat, illetve a felsőtagozatos és gimnazista diákoknak szóló leváltár-pedagógiai órákat tartanak. A Borsod megyei levéltárban idén ősszel négy foglalkozást tartanak, az első október 4-én jövő héten pénteken lesz - tudatta rádiónkkal Kiss József igazgató.
2019-09-26 |
Az Autisták Országos Szövetsége tizedik Info-Pont irodáját adta át, ezúttal Debrecenben. Az elsősorban szülői ernyőszervezet 30 esztendeje képviseli hazánkban az autizmussal élő családok érdekeit. Fő tevékenysége az autizmusban érintett emberek jogainak védelme, a szülősegítés és képzés, egyfajta közösségteremtés. Az AOSZ és közel 100 tagszervezete munkájának eredményeként egyre több, az autizmusban érintett család kaphat szakszerű segítséget és tájékoztatást az őket érintő kérdésekben.
2019-09-26 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt