Magyarország legjelentősebb nemzetközi filmseregszemléjére több kategóriában, kisjátékfilm és nagyjátékfilm valamint CineNewWave kategóriába nevezhetnek az alkotók. Idén 18. alkalommal szervezik meg a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, szeptember 9-17. között.
2022-02-24 |
Azzal a céllal indult a program, hogy bizonyos témákat a templomokon kívül beszélhessenek meg történelmi keresztény egyházak papjaitól, lelkipásztoraitól az emberek. Az ötlet nagyon nagy népserűségnek örvendett, mára egy országos programmá nőtte ki magát, rendszeres találkozókkal, különleges résztvevőkkel és helyszínekkel.
2022-02-24 |
Az egyeztetésen a lakók között sem volt egyetértés, a legmarkánsabb ellentét a lakóutcákon és a gyűjtőutakon élők között mutatkozott meg. A megnövekedett forgalom csillapítása mellett az autósokra vonatkozó sebességkorlátozás szigorúbb betartatásában és kikényszerítésében látnák a megoldást.
2022-02-24 |
A döntőben a hagyományos kifejtős feladatok mellett, matematikában váltóverseny, fizikában mérés, kémiában pedig váltóverseny, kísérleti és laborforduló tette izgalmasabbá a tudáspróbát.
2022-02-24 |
Hulladékgyűjtési akciót hirdetett zempléni fiatalok számára Wáberer György a Wáberer Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki egyben a Tokaj-Hegyalja és Zemplén fejlesztését támogató program kormánybiztosa is.
2022-02-23 |
Az idén február 27-én töltötte volna 100. születésnapját Kopátsy Sándor közgazdász, aki 2020 november 8-án hunyt el. Még két évvel ezelőtt, 98 éves korában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ünnepségén köszöntötték a neves közgazdászt. Emlékére megalakult a róla elnevezett klub, amelynek célja, hogy a gazdasági szakemberek előadásokat hallgatva, kötetlen beszélgetést folytathassanak az előadókkal és egymással.
2022-02-23 |
Az ötven tagú testület hazai és nemzetközi tagjai meghatározó intézmények, egyetemek illetve akadémiák oktatói, kutatói, vezetői. A neves szakemberek, tudósok a jövőben a nemzetközi tudományos és társadalmi irányvonalak figyelembevételével adnak tanácsokat a fontos döntéseket megkönnyítve. A cél, hogy a Debreceni Egyetem Közép-Kelet Európa vezető felsőoktatási intézményévé válhasson.
A március 19-i sporteseményen egy újfehértói beteg gyermeknek gyűjtenek az önkéntes szervezők. A rendezvényt a nyíregyházi önkormányzat támogatja.
2022-02-22 |
A Tiszántúli Református Egyházkerület Katechetikai bizottsága március 5-én szervezi meg a Hitoktatók találkozóját a Debreceni Református Nagytemplomban és a Református Kollégiumban a kerületben szolgáló lelkipásztoroknak és hitoktatóknak.
2022-02-22 |
Öt megyében, összesen 40 megváltozott munkaképességű ember dolgozik majd a miskolci székhelyű véradásszervező call centerben, mely a napokban kezdte meg működését.
2022-02-22 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt