Sárga rókagomba, őzlábgomba, úrigomba, lila tönkű pereszke, kucsmagomba - ezekkel mind talákozhatnak azok, akik a Miskolc környéki erdőket mezőket járják.
Kávéházi estékre várják az érdeklődőket Debrecenben a Karakter 1517 Könyvesbolt és kávézóban február 22-én. Ezúttal az „Önismeret a mindennapokban” címmel zajlik az interaktív beszélgetés. Kovács Krisztián egyetemi adjunktus Mézes Zsoltot, a Debreceni református Hittudományi Egyetem adjunktusát kérdezi, mely után a résztvevők is feltehetik kérdéseiket.
Komoly nehézségekkel küzdenek a hazai állattartók a takarmányárak drasztikus áremelkedése miatt. Ennek hátterébena világpaci események állnak, illetve az hogy tavaly jelentősen kevesebb kukorica termett a hazai földeken. A magyar sertéstartókat még az is sújtja, hogy az alacsony felvásárlási árak nem fedezik a költségeiket. Emiatt a kisebb gazdálkodók kénytelenek lesznek abbahagyni az állatartást.
Hollerung Gábor karmester és Turjányi Miklós a Zempléni Fesztivál fesztiváligazgatója a világörökségi terület polgármestereit, turisztikai és kulturális szakemberit hívta össze a Tokaj-Hegyalja Egyetem dísztermébe. A nagyközönség által értelmezhető programcsomagot és márkát szeretnének a térségben kialakítani.
Az Agrárminisztérium 2019-ben meghirdetett Országfásítási Programjában mintegy 5 tonna kocsánytalan tölgy makk és 150 ezer csemete került elültetésre. Az erdőgazdaság tervei között szerepel további 40 hektáron őshonos fafajokból álló, elegyes, változatos erdőterület kialakítása.
A legfrisseb információink szerint ,ha szükség lesz rá, akkor a borsodi polgárőrök is szolgálatot teljesítenek majd a déli határvidéken a migránsok megfékezése érdekében. A lovas szekció majdnem 80 fős a térségben és nagyon hasznos lehet a határvidék gépjárművel áthatolhatatlan részein. Az elmúlt évben egyébként újabb fél tucatnyi borsodi településen alakult meg polgárőrség, így már több mint 5000-ren szolgálják a jót.
Horgászvizsgáztatás, területi horgászengedélyek elektronikus úton történő értékesítése, vizek állapotának ellenőrzése, megelőző és kárelhárítási feladatok - csak néhány azon teendők közül amelyekkel ezekben a hetekben foglalkozik a Magyar Országos Horgász Szövetség borsod megyei szervezete.
Már eddig is szép eredményeket értek el az elmúlt versenyeken, hisz szereztek már második helyet és közönségdíjat is. A csapat egy személyre szabható, virtuális asszisztens ötletével indult a megmérettetésen. Ami annyira elnyerte a zsűri tetszését, hogyha megvalósításra kerül a sor még abban is támogatják a versenyzőket.