A MIDMAR Kft. vezetője Orosz Eszter elmondta, ez az előre ugrás a szerencsén túl, a tudatos tervezés eredménye is. Miskolc pont jó! címmel indítottak egy online hirdetési kampány , mely a város legfontosabb látnivalóira és zöld-turisztikai célpontjaira összpontosított. A kampány nem akart többet mondani és ígérni annál, amit Miskolc tud, csak annyit, hogy Miskolc pont jó, ha az ember túrákra, fürdőkre, történelmi látnivalókra, vagy családi programokra vágyik. A számok szerint az utazni vágyók is így gondolták.
2021-03-23 |
Kanadában is játszott évekkel ezelőtt a Toronto-Vasas csapatában Kotricz Zoltán, aki jelenleg a Kálmánháza megyei másodosztályú csapat játékos-edzője.Hogy milyen tapasztalatokra tett szert Kanadában és mit tud a megszerzett tudásból kamatoztatni a Szabolcs megyei gárdánál? Az interjúból ez is kiderül.
2021-03-23 |
400 tiszántúli lelkipásztor vesz részt a március 16-án kezdődött és 26-áig folyamatosan jelentkező böjti beszélgetéseken az online térben. Az alkalmak egyházmegyénként valósulnak meg, körülbelül 20 fős csoportbontásban. A résztvevők Fekete Károly tiszántúli püspök áhítatát követően megoszthatják tapasztalataikat, beszámolhatnak a személyes, és gyülekezeti életük jelenlegi helyzetéről, majd imaközösségben csendesedhetnek el. Fekete Károly püspök és Tóth-Mihala Veronika lelkipásztor, missziói tanácsos számolnak be a tanulságokról.
2021-03-23 |
Húsvétkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását. A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában. Az ünnephez számos magyar népszokás is kapcsolódik, a következő percekben ezekről beszélgetünk Darmos István néprajzkutatóval.
0:00
0:00
2021-03-23 |
Átlagosan 8 percenként hal meg egy beteg koronavírus miatt Magyarországon. Az egy éve tartó járvány eddigi legsúlyosabb napjait éljük. A kórházakban az orvosokon, ápolókon, takarítókon és betegeken kívül ott vannak a kórházlelkészek is. A következő percekben Hodánics Tamás kecskeméti kórházlelkésszel beszélgetünk.
2021-03-23 |
Tavaly 46%-al kevesebb közlekedési baleset történt borsod megyében, mint az elmúlt évben. Legutóbb 1963-ban volt ilyen alacsony ez a szám. A gond csak az, hogy az ittasan okozott balesetek száma nem akar csökkenni, inkább valamelyest emelkedett is.
2021-03-23 |
Húsz család vállalta, hogy hétről-hétre sütnek, hogy ezzel segítsék a koronavírus-járvány miatt leterhelt egészségügyi dolgozókat. A legidősebb résztvevő 84 éves, a legfiatalabb süteménykészítő pedig 12 éves, a céljuk közös, kifejezzék hálájukat és megbecsülésüket a áldozatos munkát végző orvosok, ápolók, szakdolgozók iránt. A részletekről Zsarnai Krisztián evangélikus esperest, a Nagytemplomi gyülekezet lelkészét hallják.
2021-03-21 |
Az egyházi intézményben április 15-16-án tartják az idén tankötelessé váló gyermekek első évfolyamra történő beiratkozását. Azokat a szülöket várják akik azt szeretnék hogy  gyermekük a tanulmányaik mellett keresztyén értékek szerinti nevelésben részesüljön. A hitéletre való nevelés, az egyházi ünnepek  megszervezése a Miskolc Vasgyári Református Egyházközséggel közösen Antal Mariann lelkipásztor szolgálatával valósul meg. Szendrey Gyula igazgatóval beszélgetünk.
2021-03-21 |
Kereken tíz évvel ezelőtt, 2011 márciusában írták alá azt a szándéknyilatkozatot, amivel elhatározták a felsőoktatásba bekerülő cigány és hátrányos helyzetű fiatalokat szervezetten segítő intézményrendszer létrehozását.
2021-03-21 |
Évekkel ezelőtt indult el egy olyan uniós támogatottságú nemzetközi program, ami a termálvizek, gyógyfürdők jobb hasznosítását, az érintett európai régiók együttműködését, tapasztalatcseréjét célozta. Ennek a projektnek az eredményeként az itthoni partnerek, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar Megye összefogásában most megalakult a Kelet-Magyarországi Zöld Gyógyfürdő Hálózat, amelynek tagjai – önkormányzatok, üzemeltetők, szakemberek, tudósok – a napokban tartották a szerveződés első online előkészítő megbeszélését.
2021-03-21 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt