A falfestmények a kollégium fennállásának 400. évfordulójára készültek. Alkotójuk, Gáborjáni Szabó Kálmán volt, aki a freskó festészetet Olaszországban tanulmányozta. Az élethű nagyságú emberalakokat ábrázoló monumentális művekről Pinczés Orsolyával, a Debreceni Református Kollégium Múzeumának múzeumpedagógusával beszélgettünk.
2021-03-16 |
Az idén jubileumát ünneplő Snétberger Programban összesen hatvan hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg tanulmányait a Nemzeti Tehetség Központ felsőörsi központjában, júniusban.
2021-03-16 |
Ekkor érkeznek Afrikából az elvándorolt állatok is, így a fészekfoglalás szempontjából ugyancsak fontos ez az esemény. Az érdeklődők idén a vírushelyzet miatt online formában, március 15-én, délben a Madárkórház facebook oldalán követhetik nyomon 50 gólya szabadon engedését.
2021-03-14 |
A munka azonban tovább folytatódik, sőt, az önkormányzat az egykori erődítménytől szélesebb összefüggésben gondolkodik az idegenforgalom erősítéséről a térségben. Erről beszélgettünk Horváth Jenővel, Füzér polgármesterével.
2021-03-14 |
Az adományokat online és személyesen is várják. Iszlai Gergellyel, a Magyar Református Szeretetszolgálat Debreceni Irodájának operatív vezetőjével beszélgettünk.
2021-03-14 |
Már a küszöb alatt sem adhatják ki a könyveket – fogalmazott rádiónknak Tomasovszki Anita a nyíregyházi Móricz Zsigmond Könyvtár igazgatója.
2021-03-14 |
Olyan kerékpárutat terveztek meg, amely összeköti Miskolcot és Egert, felfűzve erre a Bükkalja településeit (Miskolcot, Kisgyőrt, Harsányt, Borsodgesztet, Sályt, Tibold­darócot, Tardot, Bogácsot, Szomolyát és Egert)– mondta el Szabó Gergely, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke. A tervezett útvonal kifejezetten családbarát lesz távol a forgalmas utaktól.A kerékpárúterdőkön, régi mezőgazdasági utakon, szántóföldek mellett, szőlők és tavak mentén keresztül vezet majd.
2021-03-14 |
Csire Zsuzsi történetét többen ismerhetik, ő az a debreceni lány, aki második szívtranszplantációja előtt áll. 10 évesen esett át az első műtéten, ám sajnos az új szív lassú kilökődése megindult, így csak egy újabb műtét mentheti meg. Támogatására indított kampányt Esztergályos Patrik ifjúsági olimpiai bajnok párbajtőröző, aki létrehozta a Váltsuk Valóra, együtt sikerül! Alapítványt, amelynek pólóit vásárolhatják meg mindazok, akik segíteni szeretnének. Debrecenben Zádor Attiláné Éva a kapcsolattartó, aki 8 éve pártfogolja Zsuzsit és családját.
2021-03-12 |
Több mint kamionosnak hívják a kollégái ifjabb Dajka Lászlót, aki elhatározta, hogy társait egy internetes videósorozatban mutatja be. A nyíregyházi kamionos jelenleg Észak-Svédországban tartózkodik, hiszen itt forgatja legújabb filmjét. Mindemellett a túlsúlyproblémára is megoldást kínál, hiszen egy pár éve egy könyvet jelentetett meg arról, hogy ő milyen ételekkel és milyen kalóriaszámolással fogyott 15 kilogrammot.
2021-03-12 |
A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolában problémamentesen elkezdődhetett az online oktatás 1083 tanuló számára. 13 család kérte alsó tagozatos gyermeke felügyeletét, ez azt jelenti, hogy reggel fél 8 és délután fél 5 között 12 beosztott pedagógus foglalkozik a kisdiákokkal.
2021-03-12 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt