Az anyaság történeti áttekintéséről volt szó a Holdam Egyesület legutóbbi, Kávészünet című programján. A beszélgetés Osgyáni Kovács Kitti cikkéből, tanulmányából indult ki. A szerető anya képe fokozatosan alakult ki az elmúlt évtizedek alatt. Egy nő élete a háztartás vezetése mellett a gyermekek megszülésében és felnevelésében, illetve a család összetartásában teljesedhetett ki.
2019-11-24 |
Mert egy a kenyér… - Az eucharisztia ökumenikus perspektívában címmel közös tudományos szimpóziumot rendezett a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem a Debreceni Református Kollégiumban a közelmúltban.
0:00
0:00
2019-11-21 |
Első európai országként idén novemberben Magyarország rendezhette meg a World Robot Olympiad világdöntőjét. Az egyik sztárvendég a szegedi Katicabogár volt.
2019-11-21 |
A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának és Általános Iskolájának támogatói ismét jelentős felajánlást tettek, hogy javítsák az intézmény oktatási feltételeinek színvonalát. Ezt az országosan ismert nagyvállalkozó jelentette be az iskola alapítványának bálján. Egyebek mellett erről kérdeztük Nagy Baló Csabát, a gimnázium igazgatóját, akivel emellett szót ejtünk a szintén közelmúltban lezajlott szalagavatóról, valamint a közelgő nyílt napról is.
2019-11-21 |
Bár a kórház nem az önkormányzat fenntartásában működik, hanem állami kézben van, a város vezetése élénk figyelemmel kíséri az intézmény működését, s erős kapcsolatokat ápol a szakágazat irányítóival az esetleges problémák kiküszöbölése érdekében. A gyermekosztály bezárásáról egy internetes újságban röppent fel hír az elmúlt napokban. Erről, és egyéb aktuális témákról beszélgetünk a város alpolgármesterével, Dankó Dénessel.
2019-11-21 |
Bodnár Máté, református lelkipásztor rádiónknak elmondta: elsőként az első néggyel, majd a következő foglalkozáson a további hat parancsolattal foglalkoznak. Azért ez a tagolás, mert a tízparancsolat első része az ember Istennel való kapcsolatát taglalja, a második rész pedig az ember emberrel való kapcsolatával foglalkozik.
2019-11-21 |
„Szilárd utakon” – ezzel a címmel írja internetes beszámolóit Ázsia egzotikus világáról, élményeiről Daróczi Szilárd. Az egykori debreceni fiatal újságíró megalapozottan mondhat véleményt, hisz sokak álmát megvalósítva – itthoni munkáját, a biztonságot maga mögött hagyva - elköltözött Balira, ahol immár több éve azon dolgozik, hogy másoknak is egyéni, személyre szabott és megfizethető utazásokat szervezzen. Ahogy sok-sok utazót előtte, őt sem csak a kalandvágy hajtotta. A világot, és benne önmagát szerette volna jobban megismerni.
0:00
0:00
2019-11-21 |
Tizenegyedik alkalommal zajlik a Dexpo, a Debreceni Egyetem beiskolázási programja. A szervezők a 2 napos rendezvényre 6 ezernél is több középiskolás diákot vártak, akik a karok és a különböző szakok mellett az egyetemi élettel is megismerkedhettek. Információkat kaphattak a kollégiumi férőhelyekről, a sportlehetőségekről, az intézmény programjairól, illetve a külföldi ösztöndíjakról is.
Hetven éve, 1949-ben alakult meg Ausztráliában, Melbourne-ben az első magyar református gyülekezet. A jubileumot nagyszabású programsorozattal ünnepelték, ahol a földrajzilag nagyon kiterjedt, négy központtal működő Ausztráliai Magyar Református Egyház közösségeinek vezetői mellett az anyaországból is voltak meghívott vendégek. Az ünnepi istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.
2019-11-21 |
Nappal 60, éjszaka 28 személy ellátását tudja biztosítani a krízis időszakban, azaz november elseje és április 30-a között a Debreceni Református Nagytemplomi Egyházközség Reménysugár Nappali Melegedője. Az idő még kegyes, de a -10 fok alatti tartós hidegben 32 főig tudják bővíteni az éjszaka ellátottak számát. A hajléktalan emberek ruhát és ételt is kapnak a melegedőben.
2019-11-21 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt