Az adónem alá tartozó vállalkozóknak csak lakossági ügyfelektől lehet bevételük, vállalkozástól, cégektől vagy jogi személytől nem. Fontos odafigyelni arra, hogy a régi adónem alól automatikusan kikerül az ember, viszont azok a vállalkozók, akik szeretnék folytatni a katás adózást, szeptember 25-ig be kell jelenteni, mert a regisztráció már nem automatikus.
2022-07-28 |
Kihirdették a felsőfokú oktatási intézmények a pontszámokat a szeptemberben kezdődő tanévre, így a diákok megtudhatták, hogy hol folytathatják tanulmányaikat.
A DVTK részéről Kovács Apollón és Zámbó Zoltán ültek asztalhoz az Észak-Macedóniában tartott versenyen. Több izgalmas és szoros mérkőzés is volt a világbajnokság alatt, Zámbó Zoltán FIDE-mester elmondása szerint az Ukrajna és India ellen vívott táblacsatákon múlott, hogy nem a legjobb négy között végzett a magyar csapat. Zámbó Zoltán Macedónia után pedig tanítványával Vilics Hannával Franciaországba vette az irányt, az ifjúsági és női világbajnokságra, ahol Hanna a hatodik helyen végzett.
2022-07-27 |
Idén a gyártást és a szállítást is nehezíti a szomszédos háborús helyzet és az ezzel járó nagy arányú infláció.-mondta Maruzsa Zoltán a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára azon a sajtótájékoztatón, melyen a hazai tankönyvgyártás helyzetét ismertették Debrecenben az Alföldi Nyomdában.
2022-07-27 |
Az önkormányzat részéről volt egy tervezett bejárás is, a Tiszaitól a Csanyikig. Sok tapasztalatot gyűjtött a stáb, többek között azt érzékelték, hogy a Szinva patak vonala valóban Miskolc meghatározó életterévé és turisztikai célpontjává válhat, amire minden adottsága megvan. Több ötlet is felmerült a bejárás során, sétányok, kerékpárút, játszóterek és kondiparkok létesítése. Viszont a közösségi tervezés során a miskolci lakosok ötleteit fogják várni és szem előtt tartani.
2022-07-24 |
Először vett részt a Sárospataki Borfesztiválon intézményesített módon a Tokaj-Hegyalja Egyetem.. A sárospataki központú felsőoktatási intézmény egy teljes bizottságnyi embert biztosított a borbírálók közé, a konferencián előadóként szerepelt dr. Horváth Ágnes rektor, az egyetem vezetői pedig a borverseny eredményhirdetésén is szerepet vállaltak.
2022-07-24 |
Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal rendezik meg augusztus 12-14 között az Adolf Zukor Nemzetközi Filmfesztivált Mátészalkán. A filmseregszemlére 19 országból érkeznek alkotások. Többmint 20 kategóriában hirdetnek győztest, melyek között lesz közönség díj is.
2022-07-24 |
Az Aggteleki-karszton és a Zemplénben megfelelő mennyiségű és minőségű búvóhely, táplálékforrás és nyugalom áll rendelkezésre az itt élő ragadozó nagyvadak- a farkas, a hiúz, és a barnamedvék számára-hangzott el a „Nyílt határok a vadon élő állatok számára a Kárpátokban” című uniós projekt zárórendezvényén Miskolcon.
2022-07-22 |
A Sárospataki Orstromhétvége a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma, valamint a Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület 2010-óta tartó közös rendezvénye, amelyet minden esztendőben június harmadik hétvégéjén rendeznek meg.
2022-07-22 |
A kertrekonstrukció egy határon átnyúló pályázati program segítségével valósult meg, a Petőfi Irodalmi Múzeum A Magyar Nyelv Múzeuma és Királyhelmec Önkormányzatának együttműködésében.
2022-07-22 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola