Hálaadó alkalomra került sor a Sárrétudvari Református Templom felújításáért május 29-én, vasárnap a templomban. 2018-ban az épület életveszélyes állapotba került, teljesen vizesek voltak a falak, omladozott a vakolat, és a tetőszerkezet gerendái is tönkrementek. A Tiszántúli Református Egyházkerület állami forrásból biztosított 60 millió Ft-ot a felújításra, így 2019-ben elkezdődött a munka.
2022-06-01 |
A támogatott vényköteles gyógyszerek 53 milliárd forintra ugró márciusi patikai forgalma az elmúlt két év legmagasabb értéke. - Ennek az egyik oka, hogy tavasszal több vitaminra van szükségünk és ezeket szerezzük be ilyenkor – mondta el rádiónknak Dr. Nyíri László a Magyar Gyógyszerészi Kamara Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Szervezetének elnöke.
2022-06-01 |
Az évad második felében pedig várhatóan visszakapják három évi felújítás után a kívül-belül korszerűsített másfél évszázados történelmi színházépületet is. A teátrum ehhez méltó repertoárt kínál; 17 előadást terveznek, köztük 5 ősbemutatót. Új korszak kezdődik a Csokonai életében, új művészi dimenziók nyitásával, nemzetközi szintéren történő megjelenéssel, olyan élő színház kialakításával, ahol a hagyományokat ötvözik az új formákkal.
2022-06-01 |
Dr. Papp Éva geofizikus, sarkkutató Sátoraljaújhelyen vendégeskedett, a Határtalan Örök Értékeinkért Alapítvány meghívására. 1988-ban költözött ki férjével és kisgyermekükkel Ausztráliába, egy évre, majd az egy évből 30 lett, hiszen olyan különleges kutatási feladatokkal bízták meg, mint az Antartktisz egyre vékonyodó jégtakarójának jégradaros vizsgálata.
2022-05-29 |
A Dorkász Szolgálat Alapítvány Debrecenben 200 menekültről gondoskodik jelenleg. A kempingbe érkezőknek segítenek a munkakeresésben, és a gyerekek oktatásában is.
2022-05-29 |
Sándor Dávid U19-es csapata egy kivételével az összes mérkőzést megnyerte. Az edző szerint az lenne a következő bajnoki szezonban a céljuk, hogy minél több utánpótláskorú játékos a felnőtt csapatba kerülhessen.
2022-05-29 |
Miskolcot is azon 100 város közé választotta az Európai Bizottság, amelyek részt vehetnek a „Városok” elnevezésű uniós küldetésben. A program célja, hogy legyenek olyan városok az Európai Unióban, amelyek innovációs megoldásokkal segítik a klímasemlegességre történő átállást.
2022-05-29 |
Az Együtt Közösen Egymásért Egyesület vezetője, valamint az Egy esély civil szervezetet ügyvezetője a civil szervezetek, a fiatalok támogatásáért, valamint az önkéntesség terén nyújtott példamutató és példaértékű teljesítményéért kapta az elismerést .
2022-05-29 |
A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ munkatársai rendkívüli jelentőségű kiállításra várják az érdeklődőket. Lakner László, a magyarországi neoavantgárd egyik legfontosabb képviselőjének retrospektív tárlata nyílt meg május 28-án, mely egészen szeptember 11-ig látogatható. A kurátora Fehér Dávid művészettörténész, aki a művész több, mint 40 évet felölelő alkotói munkásságát mutatja be.
2022-05-29 |
Május utolsó vasárnapja a katasztrófavédelemnél ismét a kicsikről szól, megnyílnak előttük a tűzoltóságok kapui. Az ország 373 pontján, így Miskolcon isvárják a tűzoltók a gyermekeket, szüleiket és kísérőiket. A nap folyamán a tűzoltók több próbariasztást is tartanak, így az emeletről lecsúszó tűzoltókkal és szirénázó tűzoltóautókkal egyaránt találkozhatnak az érdeklődők .A tűzoltólaktanyák ingyenesen, mindenféle előzetes regisztráció nélkül látogathatóak 10 órától egészen 16 óráig.
2022-05-29 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt