Most vasárnap, a pápai Református Ótemplomban is koncerteznek majd. Ress Hajnalka azt mondja: a segítségnyújtáson túl az is céljuk, hogy ebben a nehéz helyzetben a zenéjükkel megnyugtassák az embereket.
2022-05-25 |
Országszerte, így Miskolcon és környékén is, több mint 20 ezer egyéni gazdaság összeírását kezdte meg május 13-án a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A válaszadók május 25-ig még online, azt követően június 15-ig az összeírók segítségével, személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre.
2022-05-25 |
A rendezvényen többek között Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya tartott előadást, akivel a csapat három olimpiai aranyat is nyert. Ő a sport és az egyetem kapcsolatáról és az egyetemi élsportról beszélt. Mások mellett még Mocsai Lajos a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség kuratóriumi elnöke is vendége volt a konferenciának, aki a sport egyetemi perspektíváiról beszélt.
2022-05-25 |
A Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány mint független civil szervezet által meghirdetett országos pályázaton a tavalyi esztendő legnagyobb hatású, legjobb kezdeményezései kaptak elismerést a 2022-es Civil Díjon.
2022-05-25 |
Sárospatakon kezdődött el az idei Héttorony Fesztivál, amit ezúttal további 7 helyszínen rendeztek meg. Az esemény a legjobb világ- és népzenei produkciókat viszi el Makovecz Imre tereibe.
2022-05-25 |
Debrecenben a Déri Múzeum munkatársai május 27-én és 28-án misztikus, tudományos programokkal várják az érdeklődőket. A látogatók a túlvilág, azaz „A Csillagos ég lakói” állandó tárlatot tekinthetik meg Hajdú Zsigmond régész előadásával fűszerezve. A rendezvény mindkét napján lehetőség van egy, a város határában jelenleg folyó ásatás megtekintésére.
2022-05-25 |
Ezúttal a Csokonai Színház szervezésében láthatja a közönség Debrecen parkerdejében a kedvelt Szabadtéri színpadon a nyári repertoárt. 7 vendégtársulat hozza el siker darabjait, de a házigazda Csokonai teátrum is bemutatja két népszerű produkcióját. A felhőtlen szórakozás jegyében vígjáték, zenés darab, musical és táncjáték is került a programba. Emellett a komolyzene is teret kap, mivel a Nagyerdei Szabadtéri Színpad a 2. Debreceni Ünnepi Játékok egyik kiemelt helyszíne.
2022-05-25 |
A munkatársak létrehoztak egy olyan zárt oldalt, ahová regisztrálni lehet, majd rendszeresen jelezni a választott mozgásformát, amely a sétától a kert felásásáig, rendkívül változatos lehet. Eddig 400-nál is többen jelentkeztek, a szervezők szeretnék , hogy év végére elérjék az ezres létszámot. A DEAC szabadidő szakosztály égisze alatt létrejött program folytatásaként hamarosan megszervezik a mozgásprogramot a hallgatók számára is.
Minden évben május 11-én, Miskolc város napján, adják át a városi kitüntetéseket és díjakat azoknak a magánszemélyeknek vagy szervezeteknek, akik kimagasló munkát végeznek, és ezzel öregbítik a város hírnevét.
2022-05-25 |
A versenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelten támogatja. Erről, valamint a művészeti iskola három évtizedes cigándi jelenlétéről beszélgetünk az intézmény fenntartójával, Dombóvári Jánossal.
0:00
0:00
2022-05-25 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt