Noé bárkája, és az abból kikukucskáló állatok fogadják majd reggelente a most épülő görögkatolikus bölcsődékbe járó gyerekeket. A Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye hat helyen alapít és épít bölcsődét, 2022 decemberéig Nyírbátorban, Mátészalkán, Fehérgyarmaton, Vásárosnaményban és Demecseren négycsoportos, míg Máriapócson egy kétcsoportos bölcsőde épül meg. Papp Tibor, az egyházmegye főhelynöke azt mondja: a cél hogy az, hogy az életkori sajátosságoknak megfelelően a krisztusi nevelés alapjait elkezdhessék.
2020-12-01 |
Már 1918-ban megszállták szerbek és franciák Magyarország déli részét, köztük olyan városokat is, amelyeket végül nem csatoltak el a trianoni szerződés értelmében. Pécs, Baja és Mohács térségében egy bő hétig még egy új állam is létrejött, ám a magyar katonák bevonulásával ez megszűnt. A mai határtól eltérően Baját a szerbek szerették volna megszerezni, de ez végül nem sikerült nekik.
2020-12-01 |
Már három ezer kiló ruhát, több mosógépet és táblagépeket is eljuttattak rászorulóknak a MátészalkaLeaks önkéntesei. A civil csoportnak nem ez a fő profilja, de látva a szükséget, úgy érezték, segíteniük kell. A járványhelyzet miatt most néhány hétig szüneteltetik ugyan az adományok átadását, de karácsonyra ismét gyűjtést hirdettek: most tartós élelmiszereket várnak, amivel szebbé és ünnepibbé tehetik a nélkülöző családok karácsonyát. A részletekről Lintényi Leventét a Mátészalkaleaks közösségszervezőjét kérdeztük.
2020-12-01 |
Az idei évben a járványügyi helyzet miatt kérdés volt, hogy ez megtörténjen-e, éppen ezért novemberben az utazók, a miskolciak számára szavazásra is bocsájtották a kérdést. Alig öt nap alatt több mint 14 ezren válaszoltak a kérdésre, és a szavazók 76,2 százaléka mondott igent az ünnepi járműre. November 29.-én, advent első vasárnapján pedig már el is indult útjára az idén is szemet gyönyörködtető villamos, amely a tavalyi évben az Európa legszebb adventi villamosa címet is elnyerte. Az idei év aktualitásairól Gadnai- Bodnár Éva, az MVK Zrt. operatív igazgatója nyilatkozott rádiónknak, akit arra is megkértünk, hogy idézze vissza az elmúlt évek adventi villamosainak díszítését, hangulatát.
2020-12-01 |
A betegséget elsősorban a vad madarak terjesztik, így az őszi-téli vonulási időszakban különösen fontos, hogy megelőzzék a találkozásukat a házi baromfikkal. Ezért az országos főállatorvos azonnali hatállyal elrendelte a kötelező zárt tartást, vagyis minden olyan állományban, ahol a kifutót felülről és oldalról nem védi megfelelő erősségű madárháló, zárt térben kell elhelyezni az állatokat. A madárinfluenza ellen szigorú járványügyi előírásokat fogalmaztak meg a fertőtlenítésre, az alom- és a takarmány tárolására is. Ha valamelyik állattartónál felbukkanna a betegség, azonnal jelenteni kell, csak így kaphat majd állami kártalanítást. A részletekről Bognár Lajos országos főállatorvos tájákoztatott.
2020-12-01 |
A cél, hogy felhívják a figyelmet a vérkészletek szükségességére, és hogy megköszönjék a véradóknak, hogy segítették embertársaik életének megmentését. Gurály Edinát a Magyar Vöröskereszt szabolcs megyei szervezetének igazgatóját hallják.
0:00
0:00
2020-11-29 |
A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház idén ötödik alkalommal hirdette meg a Nemzeti VERSenyt, rekordszámú nevezés mellett. A tavaszi elődöntőn a 260 versenyző közül, akik az internetre töltötték fel a versmondásukat, 138 versmondót juttatott tovább a zsűri és a közönség a középdöntőbe, ahol versklipet készíthetett a világ magyarsága.
0:00
0:00
2020-11-29 |
4 évvel ezelőtt indult el a Debreceni Egyetem egyedülálló kutatási programja, a „SZÍV- ÉS ÉRKUTATÁSI KIVÁLÓSÁGKÖZPONT – IRONHEART” című projektje, amelyet az Európai Unió finanszíroz. A program célja az ér- és szívbetegségek új megelőzési és kezelési lehetőségeinek feltárása. A projektben az intézmény több kutatócsoportja és több 100 kutató vett eddig részt. Elsőként Balla György professzort, szakmai vezetőt hallják.
0:00
0:00
A koronavírus járvány előtérbe hozta az úgynevezett nem hagyományos foglalkoztatási formákat, vagyis a távmunkát, az otthoni munkavégzést, a homeoffice-t. Az első és a mostani, második veszélyhelyzet idején is kiderült: sok olyan szakma és ágazat van, ahol így biztonságosabban lehet tovább alkalmazni a dolgozókat, kerülve, vagy legalábbis csökkentve a személyes találkozásokat.
2020-11-29 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt