Felemás a helyzet a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban a járványügyi szabályozások miatt. Nemcsak itt alakult ki ilyen helyzet, hanem minden olyan iskolában ahol az intézménynek nyolcosztályos képzése is van. A szabályozások szerint az 5-8. osztály továbbra is jár iskolába, míg a nagy gimnazisták már nem.
2020-11-22 |
Ma Magyarországon minden 10. gyermek koraszüléssel jön világra, mely a probléma súlyosságát mutatja. A koraszülöttek ellátása azonban drámai mértékű fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Ennek köszönhetően, már a kritikusan alacsony súllyal született kisbabák életesélyei is jelentősen javultak. Debrecenben évente 800 koraszülött gyermeket látnak el a szakemberek. Rájuk emlékeztek a napokban, amikor a Debreceni Egyetem és a Klinikai Központ főépülete is lila megvilágítást kapott sötétedés után.
A NAV-ablakokban előzetesen időpontot kell foglalni a személyes ügyintézéshez a veszélyhelyzet ideje alatt, azaz november 12-től. Mindezt a Nemzeti Adó és Vámhivatal weboldalán tehetik meg az érintettek. Az ügyfeleknek lehetőségük van telefonos és e-ügyintézésre is.
2020-11-20 |
A debreceni MODEM-ben november 14-én, szombaton megtartották az intézmény történetének első online kiállításmegnyitóját. Kicsiny Balázs „Időhúzás” című életmű kiállítása mellett pedig most hétvégén Ferenczy Zsolt „Klónia”című tárlata is elérhetővé válik a virtuális térben. Az intézmény egyik erőssége már a tavaszi karantén idején is az online foglalkozások voltak közép-és általános iskolások számára, melyek most folytatódnak.
2020-11-20 |
Folytatódik többek között a tűcsere, az ópiát-helyettesítő kezelés, az elterelés és a drogbetegek ambuláns egészségügyi ellátása. Nem tartják meg viszont a csoportos foglalkozásokat és nem lehet használni a sportszobát sem. A részletekről Dobos Tímeát, a Drogambulancia Alapítvány elnökét kérdeztük.
2020-11-20 |
Az intézményeknek eddig is nagy visszaesést jelentett a járvány okozta helyzet, de igyekeznek az online térben kapcsolatban maradni látogatóikkal. A bezárásokról Gáborjáni Szabó Botondot, a Tiszántúli Református Egyházkerület gyűjteményi igazgatóját kérdeztük.
2020-11-19 |
Csak néhány kurzuson vannak személyes órák a Nyíregyházi Egyetemen, például egy testnevelési órán. Az intézmény gördülékenyen állt át a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben elrendelt online oktatásra. Úgy számolnak, hogy az őszi félév szorgalmi időszakát már így is fejezik be. Arról még nem döntöttek, hogy a vizsgaidőszak is teljesen online lesz-e, vagy lehetőség lesz személyes vizsgáztatásra is. A részletekről Minya Károly oktatási rektorhelyettes számolt be.
2020-11-19 |
Az intézmény még ebben az évben megnyitja kapuit 24 kisgyermek előtt. A Sajóbábonyi Szivárvány Óvoda, Bölcsőde és Konyha folyamatosan fogadja a jelentkezőket. A fejlesztés célja, hogy elősegítse a kisgyerekeket nevelő szülők visszatérését a munkaerőpiacra. Szilva István, a Miskolc közeli település polgármestere rádiónknak elmondta, fejlesztéseikkel szeretnék komfortosabbá tenni a várost az ott élők számára, fontosnak tartja a település népességmegtartó erejét.
2020-11-19 |
Az Észak-magyarországi régió Magyarország északkeleti részén, az Északi-középhegység és az Alföld északi részén helyezkedik el. Területén három megye található: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye, központja Miskolc.
2020-11-19 |
A miskolci önkormányzat elismerő oklevélben részesítette Duberné Dunaveczki Évát, a Magyar Vöröskereszt miskolci Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetőjét. Az elismerést a Szociális Munka Ünnepén a városházán vette át a humanitárius szervezet intézményvezetője az elmúlt két évtizedben végzett folyamatos és odaadó munkájáért, amelyet a szociálisan rászoruló és magára maradt emberekért végez.
2020-11-19 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt