Advent első vasárnapjával elkezdődik a karácsonyi készülődés időszaka, a keresztények számára a készülődés, várakozás a Megváltó érkezésére, Jézus Krisztus születésnapjára. Ezek a hetek minden esztendőben jelentősek, de ebben az évben, a járvány közepette, a veszélyhelyzet körülményei között még inkább jelentés-terhesek, és valószínűleg sokakban új gondolatokat, érzéseket ébresztenek, miközben elmélyíthetik az igazi, személyes kapcsolatot Istennel. Erre az első adventi vasárnapra Ézsaiás próféta szavaival foglamazta meg üzenetét Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
2020-11-29 |
Holmár Zoltán, a Kállay Gyűjtemény történesze volt rádiónk vendége, aki Kállay Miklós egykori miniszterelnökről különleges dolgot árult el: a megyei főispán autóversenyző is volt, és kilencvenöt évvel ezelőtt ő alapította meg Nyíregyházán az első autósklubot. És hogy milyen relikviák vannak a nyíregyházi Kállay Gyűjteményben, kiderül a Holmár Zoltánnal készült beszélgetésből.
2020-11-27 |
A múzeum igazgatóját a kertfelújításról, az épülő állandó kiállításról és az online jelenlétről kérdeztük.
2020-11-27 |
Egy új nyomvonalon egy másik ülőszékes felvonó építése, mellyel a Zsolyomka völgyön keresztül a Szárhegy is elérhetővé válik. A város vezetői azt is bejelentették, hogy végre elhárultak az akadályok a függőhíd megépítése elől, így újabb attrakciókkal bővül az újhelyi aktív turizmus. A részletekről Dankó Dénes alpolgármestert hallják
2020-11-27 |
Miskolcon is nagy népszerűségnek örvendett a rendezvény, amelyet minden év november második hetében rendeznek meg egy nemzetközi programhoz kapcsolódva. Az idei témák a generációs átadás, az innovációs és a járványhelyzet gazdasági kezelése voltak. A miskolci fiatal vállalkozókat is próbálja segíteni a szövetség régiós képviselete különböző módokon, ennek részleteiről is beszámolt rádiónknak Oszlánczi Réka Észak-Magyarországi régiós elnök.
2020-11-27 |
Kihívás elé állította a vírus helyzet és az azzal járó korlátozások a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény dolgozóit. Szociális munkát személyes találkozások nélkül nem lehet végezni, ezért a mindennapi tevékenységüket úgy kell elvégezniük, hogy az ellátottak se szenvedjenek hiányt és a dolgozók se tegyék ki magukat fokozott fertőzés veszélynek. Gúr Péterrel, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény igazgatójával beszélgettünk.
2020-11-27 |
A teljesen új és innovatív anyagról a Múzeumpedagógusok országos konferencián tarthatott előadást Pinczés Orsolya múzeumpedagógus, aki úgy látja ennek az újszerű kezdeményezésnek van jövője országos szinten is.
2020-11-27 |
A miskolci közgyűlés döntésének megfelelően november 2- ától Vincze Csaba, nyugalmazott rendőr alezredes irányítja aki 2013-ben alapítója és első vezetője volt a Miskolci Önkormányzati Rendészetnek, az ország első ilyen jellegű szervezetének.
2020-11-27 |
Lassan egy éve szolgál az abaújszántói református gyülekezetben Balogh Milán lelkipásztor, aki előzőleg a sárospataki egyházközség segédlelkésze volt. Két hónapja költözött családjával az abaúji kisvárosba, tervei szerint szeretné a református közösséget anyagi értelemben és lelki tekintetben is építeni.
2020-11-27 |
A Buday Barnabás evangélikus esperes, Madaras Péter, a Cine-fest programigazgatója, valamint Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója alkotta zsűri dönti majd el a beérkezett jelölések közül, ki az a három személy, aki az év Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkéntese elismerésben részesül. A javaslatokat november 30-áig várják. További részletek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szakmai vezetőjétől, Jernei Pétertől.
2020-11-27 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt