Miskolcot, Debrecent, Nyíregyházát és Sárospatakot is érinti az augusztus 29-én rajtoló Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny. A koronavírus-járvány miatt a rajongók, nézők kevésbé mehetnek közel a versenyzőkhöz, de a verseny élőben, személyesen is követhető. Eisenkrammer Károly főszervező szerint komoly érték, hogy a magyar versenyt egyáltalán meg tudják rendezni, és nem kell elhalasztani vagy lemondani, mint több külföldi versenyt.
0:00
0:00
2020-08-23 |
Családi Kézműves Hétvége lesz a Diósgyőri Alkotóházban a miskolci Fügedi Márta Népművészeti Egyesület rendezésében augusztus 22-én és 23-án. Elnöküket, Gergye Zoltánt az alkotóházban kerestük fel, érdeklődve a távolabbi programokról is.
2020-08-21 |
A Balmazújvárosi Sütöde „Hajdúsági házi kenyér” nevet viselő terméke lett az idei Szent István napi kenyér. Lakatos Tibor, a Magyar Pékszövetség alelnöke, a megyei pékszövetség elnöke rádiónknak elmondta: 9 évvel ezelőtt azért hirdették meg a versenyt, hogy egyrészt ösztönözzék a pékeket, másrészt a vásárlók is érezzék, hogy ez egy fejlődőképes szakma. Az idén két kategóriában hirdették meg a versenyt: innovatív, valamint Szent István napi kenyér kategóriában. Követelmény volt, hogy a benevezett receptúra csak magyar és adalékmentes alapanyagokat tartalmazhat, kis- és nagyüzemi módszerrel is elő lehessen állítani, és döntően gabonaféleségből készülhet.
2020-08-21 |
Az első ismert parfümkészítő, Tapputi nevét egy Kr.e.1200 körül készült mezopotámiai ékírásos tábla őrizte meg. A parfümkészítés egy igen jelentős és megbecsült munkának számított az ókori Egyiptomban.
2020-08-21 |
Rozgonyi Katica dietetikussal legutóbb a várandósság alatti egészséges táplálkozásról beszélgettünk. Mai adásunkban a szülés utáni időszakot vizsgáljuk, a gyermekágyas időszakot, és a szoptatás hónapjait. Ebben az időben változatos és egészséges táplálkozással biztosíthatja az édesanya gyermeke és maga számára is az elegendő kalóriát, s a megfelelő tápanyag-ellátottságot. Ez nem a fogyókúra időszaka, hanem a kiegyensúlyozott táplálkozásé, a lelki-testi regenerálódásé, felkészülés az új életre.
2020-08-21 |
Még fontosabb lehet egy járvánnyal terhelt helyzetben Isten felé fordulni- mondta rádiónknak Molnár Norbert, a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkipásztora.
2020-08-21 |
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az általános iskolásokat szeretné segíteni azzal, hogy a nyár folyamán pályaorientációs szakmabemutatókat és céglátogatásokat szervez táborozó diákoknak. A tapasztalatok szerint, leggyakrabban a vendéglátás kelti fel ennek a korosztálynak az érdeklődését: sokan szeretnének pincérek, szakácsok, cukrászok lenni, mondta el rádiónknak Tóth Ádám Zoltán, a BOKIK szakképzési vezetője.
2020-08-21 |
Az ország legnagyobb agrár-seregszemléjét Dr. Nagy István agrárminiszter nyitotta meg. A tárcavezető beszélt a tervezési időszak végén megmaradó európai uniós források felhasználásáról illetve arról, hogy a gazdálkodók idén még milyen támogatásokra számíthatnak.
Észak-Magyarország legnagyobb felsőoktatási intézménye 2020. augusztus 1-től magánegyetemként működik. A struktúraváltás a hallgatók jogállását semmiben sem érinti, mivel a magyar állami ösztöndíjas támogatási forma változatlanul fennmarad számukra, és továbbra is részesülni fognak minden támogatásban, amelyet jelenleg is megkapnak. A képzések, a kari struktúra, a diplomák, az oklevelek állami elismertsége is érintetlen marad. Horváth Zitával, az intézmény rektori ügyeket vivő általános rektorhelyettessel beszélgetünk.
2020-08-20 |
Varga Zsuzsanna, a jótékonysági szervezet vezetője rádiónknak elmondta: korábban már történt egy ingatlanvásárlás, egy olyan lakást vettek, ahol steril szobát tudnak kialakítani a rákos gyermekek számára. Ezt az ingatlant, végül nem használták ki, így részben ennek az árából vásárolták meg a siófoki nyaralót. Tapasztalatai szerint ez a betegség szétszakítja a családokat, hiszen amíg az egyik szülő a kórházban van az egyik gyerekkel, addig a másik otthon az egészségessel. Ráadásul kevesen engedhetik meg maguknak, hogy elmenjenek nyaralni.
0:00
0:00
2020-08-20 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt