Újra református fenntartásba került, és immár így kezdheti meg az új tanévet a hajdúszoboszlói Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Hetvenkét év után nevelődhetnek újra református szellemiségben a hajdúváros ide járó diákjai. A 2020-21-es tanévet több mint 400 gyermek kezdi meg az iskolában. A tanévnyitó istentiszteletet augusztus 28., pénteken tartják. Az iskola átvételéről Czető Norbertet, a Hajdúszoboszlói Református Egyházközség lelkipásztorát kérdeztük.
2020-08-30 |
Vasárnap teszik le az alapkövét a Debrecen - Nagytemplomi Református Egyházközség fenntartásában működő Immánuel Otthon és Iskola új épületének. Az új intézmény mintegy 80 fiatal oktatását, nevelését segíti majd.
2020-08-30 |
Szeptember 17-ig még titok - Ki lett a "Városmarketing fővárosa" – Kik nyertek marketinggyémántot. A bírálati folyamat lezárultával, ekkor tartja a városok, települések marketing tevékenységét elismerő, a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete által létrehozott elismerés, a „Városmarketing Gyémánt Díj” átadóját a Magyar Marketing Szövetség Budapesten.
2020-08-27 |
Augusztus 25 és szeptember 5 között idén hatodik alkalommal rendeznek 3x3-as világversenyeket a Kossuth téren. Az U18-as világbajnokság a vírushelyzet miatt elmarad, helyette Ifjúsági Fesztivál néven öt napos tornát láthat a közönség. A profi csapatoknak kiírt Word Tour Masters pedig három fordulós lesz.
2020-08-27 |
Harminc új hallgatója lesz a Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégiumnak szeptembertől. Nem mindenki cigány származású a beköltözők közül, épp azért, hogy a kisebbségi és a többségi társadalom együttélését már kicsiben is segítsék. Most egyetlen evangélikus hallgatója sem lesz a szakkollégiumnak. Ennek leginkább az az oka, hogy a cigány közösségben nem jellemző, hogy evangélikusnak keresztelnék a gyermekeket. Ez azonban nem vesz el semmit abból a misszióból, amit a kollégium és az azt fenntartó egyház felvállal.
2020-08-27 |
A kártyával egyebek között 20 százalék kedvezményt nyújtanak a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. üzemeltetésében működő műemlék épületek teljes árú belépőjegyének árából. Ezzel a kártyával kedvezményesen lehet látogatni a Miskolctól 25 km-re fekvő Edelényi kastélyt is. A kastély több programja kiegészíti a miskolci turizmust. Igy pl az elmúlt héten nagysikerű kastélykoncertet adott itt a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A részletekről Bay Judit a kastély létesítményvezetője számol be.
2020-08-27 |
1960-ban és 1976-ban régészek már feltárták az ismert sírokat, most azonban, készülve a csata 500 éves évfordulójára, a szakemberek azt gondolták, alaposabb vizsgálatnak vethetik alá a csontokat. Végezhetnek rajtuk például genetikai vizsgálatot, amelyből kiderülne az elhunyt katonák származása, kora, és hogy milyen sérülésbe haltak bele. A régészeti munkát követően a csontokat visszatemetnék a földbe, egy keresztyén temetési szertartás keretében.
2020-08-27 |
A kutyák kiválasztására a Spider Alapítvány, Lehoczki László tett javaslatot és ők is képezték ki az ebeket. Nyolc hónapos kiképzés után az i-re a vizsga tette föl a pontot. Az ebeknek olyan kiképzést kellett kapniuk, hogy semmi ne vonja el a figyelmüket a vezetőjük és a járőrtársuk védelméről - mondta el Lehoczki László, a Spider Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport vezetője, aki a kiképzést is irányította.
2020-08-26 |
Csökkentett üzemmódban, de megtartják a tanévnyitót a Jókai Mór Református Általános iskolában vasárnap. Mócsánné Nagy Ágnes, az intézmény igazgatója rádiónknak elmondta: ezúttal csak az első osztályosokat és szüleiket várják - a szokásokhoz híven - a Református Templomba. Közlése szerint már júliusban kidolgoztak egy eljárásrendet a szeptemberi tanévkezdésre, amit a minisztérium központi intézkedési terve is megerősített.
2020-08-26 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola