A kártyával egyebek között 20 százalék kedvezményt nyújtanak a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. üzemeltetésében működő műemlék épületek teljes árú belépőjegyének árából. Ezzel a kártyával kedvezményesen lehet látogatni a Miskolctól 25 km-re fekvő Edelényi kastélyt is. A kastély több programja kiegészíti a miskolci turizmust. Igy pl az elmúlt héten nagysikerű kastélykoncertet adott itt a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A részletekről Bay Judit a kastély létesítményvezetője számol be.
2020-08-27 |
1960-ban és 1976-ban régészek már feltárták az ismert sírokat, most azonban, készülve a csata 500 éves évfordulójára, a szakemberek azt gondolták, alaposabb vizsgálatnak vethetik alá a csontokat. Végezhetnek rajtuk például genetikai vizsgálatot, amelyből kiderülne az elhunyt katonák származása, kora, és hogy milyen sérülésbe haltak bele. A régészeti munkát követően a csontokat visszatemetnék a földbe, egy keresztyén temetési szertartás keretében.
2020-08-27 |
A kutyák kiválasztására a Spider Alapítvány, Lehoczki László tett javaslatot és ők is képezték ki az ebeket. Nyolc hónapos kiképzés után az i-re a vizsga tette föl a pontot. Az ebeknek olyan kiképzést kellett kapniuk, hogy semmi ne vonja el a figyelmüket a vezetőjük és a járőrtársuk védelméről - mondta el Lehoczki László, a Spider Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport vezetője, aki a kiképzést is irányította.
2020-08-26 |
Csökkentett üzemmódban, de megtartják a tanévnyitót a Jókai Mór Református Általános iskolában vasárnap. Mócsánné Nagy Ágnes, az intézmény igazgatója rádiónknak elmondta: ezúttal csak az első osztályosokat és szüleiket várják - a szokásokhoz híven - a Református Templomba. Közlése szerint már júliusban kidolgoztak egy eljárásrendet a szeptemberi tanévkezdésre, amit a minisztérium központi intézkedési terve is megerősített.
2020-08-26 |
Az Ongai Kulturális Egyesület tavaly alakitotta ki a pálinkamúzeum épületét a Darvas Közösségi Ház és Múzeum bővítéseként, azóta pedig folyamatosan gyűjtötték a pálinkához kapcsolódó relikviákat. Az egyesületnek több mint ezer darabos a gyűjteménye köztük a poharak mellett snapszos üvegek is találhatók. A kiállításon megtekinthetők a Quintessence Pálinkaverseny eddigi aranyérmes pálinkái is.
2020-08-26 |
Az 5 napos táborban a járványügyi szabályok betartása mellett 53 középiskolás diákot fogadtak, akik a kutatómunka mellett megismerkedhetnek az intézetek életével, majd a találkozó végén egy workshop keretében bemutathatják az egész héten végzett munkájukat.
A festmény - restaurálását követően - a Golgota és az Ecce Homo mellé került a Munkácsy Terembe. Sz. Kürti Katalin művészettörténész a művek együttes bemutatása érdekében folytatott kutatómunkájának köszönhetően 1995. augusztus 25-én  „világpremier” zajlott a helyszínen. A Krisztus-képek - megfestésüket követően - először Debrecenben voltak együtt kiállítva. Ekkortól ezek a festmények váltak városunk legismertebb művészeti emlékeivé. A jubileumi alkalomból vetített képes előadással és filmvetítéssel emlékeznek meg a munkatársak a festmények keletkezéstörténetéről és fogadásuk ünnepi eseményeiről.
2020-08-25 |
Csülök, a most egy tonnás orrszarvú a Szegedi Vadasparkba költözött, hogy ott saját családot alapíthasson. Csülök két éve született a Nyíregyházi Állatparkban, fogantatása és születése zoológiai szenzációnak számított, hiszen egy ritka, veszélyeztetett fajról van szó.
2020-08-25 |
A Magyar Református Szeretetszolgálat „Radírozzuk ki a különbségeket” címmel meghirdetett tanszergyűjtési akciója során Debrecenben, a szervezet Leány utcai irodájában eddig már számos iskolai felszerelés gyűlt össze. A járványhelyzet miatt idén pénzzel is lehet segíteni. A szervezők országosan legalább 500, ezen belül a cívisvárosban 100 nehéz sorú diáknak szeretnék ilyen módon megkönnyíteni az iskolakezdést. Az augusztus 31-éig tartó gyűjtésben az MRSZ egy új partnerre is számíthat, ugyanis együttműködési megállapodást kötöttek a Startup Campus-szal, a kezdő vállalkozásokat segítő inkubátor szervezettel.
2020-08-25 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt