Az édesanya, és az 1450 gramm súlyú újszülött is jól vannak, a csecsemő nem kapta el a koronavírust. A részletekről Bánhidy Ferenc rektorhelyettes, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese számolt be az Európa Rádiónak.
2020-06-30 |
Uniós és hazai támogatással, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban elnyert 200 millió forintból alakítottak ki ipari parkot Bárándon. A Hajdú-Bihar megyei kis település számára a munkahelyteremtés, a családok helyben tartása, a versenyképesség szempontjából rendkívüli jelentőségű ez a fejlesztés. A 10 ezer négyzetméteres iparterületen 7 egység áll a befektetők rendelkezésére. Bár a parkot csak a napokban adták át, három vállalkozás már beköltözött - egy hűtőház, egy kutyaeledel-gyártó üzem és egy jármű-átalakító cég –; és a többi telephelyre is sikerült már az építkezés alatt bérlőt találni.
2020-06-30 |
A 2021-2022-es tanévben mintegy 3000-rel több gyermek, és közel 500 új munkatárs kezdheti az évet az új, modern, református óvodákban. A fejlesztés Magyarország Kormányának 30 milliárd forintos támogatásából valósulhat meg. A Tiszántúli Református Egyházkerületben és a Dunamelléki Református Egyházkerületben 23 óvodát érint a program, ebből egyik a mándoki, amelynek alapkövét most vasárnap teszik le.
2020-06-28 |
A sátoraljaújhelyi szlovák nemzetiség képviselőkkel találkozott a napokban Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Itt egyebek mellett beszélt azokról a törekvésekről, amelyek a két nép harmonikus együttélését szolgálják határokon belül, valamint a két ország között.
2020-06-28 |
Ismét várja a nagyközönséget a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. Amint megérkeztek az induláshoz a kedvező hírek, a teátrum vezetősége igyekezett minél gyorsabban reagálni: újra tervezték a Szabadtéri Nyár programját.
2020-06-28 |
A debreceni Csokonai színház számára meglehetősen rendhagyó volt az idei évad második fele. Mint minden kulturális intézmény működését, a társulat életét is megakasztotta, átalakította a koronavírus járvány. De a színháznak ráadásul a költözésre is fel kellett készülnie, hisz elkezdődik a Kossuth utcai épület régóta várt teljes rekonstrukciója. Szeptembertől ideiglenes játszóhelyeken tudják majd bemutatni a darabokat, addig pedig ki kell üríteni a székházat. Ugyanakkor az elmaradt előadásokat szeretnék legalább részben pótolni, valahogy kárpótolni a közönséget. A veszélyhelyzet alatti és utáni létről Gemza Péterrel, a teátrum igazgatójával beszélgettünk.
2020-06-27 |
Dohanics László, megbízott vezető rádiónknak elmondta: a gyűjtemény korábban 147 négyzetméteren kapott helyet a Nyírvíz Palotában, ehhez képest hatalmas fejlődés a Bessenyei tér 15. szám alatt lévő Kállay Ház, hiszen itt 1200 négyzetméteren működhetnek.
2020-06-27 |
Közös összefogással szervezi meg a karantén utáni újranyitás örömére programjait a Debreceni Református Kollégium Múzeuma, a Szabó Magda Emlékház és a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára a Múzeumok Éjszakájának hagyományos időpontjában.
2020-06-27 |
Az utóbbi években az emberhez egyre közelebb merészkednek a vaddisznók. Megtalálhatjuk őket elhanyagolt zöldterületeken, nagyobb balatoni nádasokban, de még budai kertvárosi részeken is. A találkozásból elkerülendő veszélyekről és a megelőzés részleteiről Földvári Attilával az Országos Magyar Vadászati Védegylet sajtó főmunkatársával beszélgettünk.
2020-06-27 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt