Pajna Zoltán június 10-től az Önkormányzati Érdekegyeztető Tanács társelnöki posztját is betölti. A szervezetről és a pozícióról Pajna Zoltánnal Buzás Bori beszélgetett.
2020-06-18 |
Új egészségügyi eszközöket vásárolt a Sárospataki Rendelőintézet, amelyhez a koronavírus járvány idején, márciusban létrehozott Összefogás Sárospatakért pénzalapból nyújtottak támogatást az alapítók: Aros János polgármester, valamint Fazekas András vállalkozó. Az alapítók által megnyitott, 1,2 millió forintos számla mára 3,5 milliósra gyarapodott, ebből tudtak fordítani az egészségház eszközfejlesztésére, immár másodszor
2020-06-17 |
A Bodrogra költözött a tavaly a Tiszán szinte példátlanul kitartó önkéntes munkát végző Párdy Bence, aki 2019-ben fél év alatt egyedül hét tonnányi szeméttől, főleg PET palacktól szabadította meg a szőke folyót. Most Sárospataknál immár a támogatói felajánlásaiból megépített tutajjal szállt vízre és tervei szerint szeptemberig takarítja a Bodrog-partot.
2020-06-17 |
Egy vöröspanda hím érkezett a Debreceni Állatkertbe. Pandita 6 év előkészítő munkája eredményeként az Európai Fajmegőrzési Program keretében került a két nőstényhez, akik 2014 óta élnek a Nagyerdő fái alatt. A látogatók az állatkert egyik kedvencének számító vörös macskamedve örökbefogadásával és emlékérme vásárlásával támogathatják fennmaradásukat. Rádiónknak Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark ügyvezető igazgatója nyilatkozott.
2020-06-17 |
Ragtime stílusban dolgozza fel a református énekeskönyv dicséreteit, zsoltárait egy kolozsvári duó. Domschy Mercédesz és Péntek Attila szeretné népszerűsíteni ezeket az énekeket, és megmutatni, hogy a reformátusok nem szomorkodnak a templomban, hanem megélik az örömhírt. Ugyan nem a koronavírus-járvány miatti karantén szülte az ötletet, de a kiteljesedést ez hozta el: a sok szabadidőben több feldolgozást tudtak elkészíteni. Mindez annyira megtetszett az online közönségnek, hogy már több koncertfelkérést is kaptak.
0:00
0:00
2020-06-17 |
A szakemberek madárvédelmi burkolattal láttak el 10 villanyoszlopot a Hortobágyon. Ez mechanikai szempontból óvja meg az állatokat, illetve megakadályozza, hogy a madárbalesetek miatt áramkimaradás álljon be. Most egy éves tesztidőszak kezdődik, amely során figyelik az eszköz hatékonyságát. Amennyiben eredményes a rendszer, megkezdődhet a burkolat gyártása és országos terjesztése. Varga Yvett, az eon szóvivője beszél minderről.
2020-06-17 |
Az alapítók úgy gondolták, hogy az utóbbi időben egyre fontosabbá vált a környezeti nevelés, ezért szakemberekre van szükség. Az alapdiploma megszerzése után az első évfolyamra az egész ország területéről több mint tízen jelentkeztek.
Koroknai Edit a MODEM igazgatója és Papp László Debrecen polgármester a napokban együtt mondott köszönetet a kulturális létesítmény udvarán annak a kétszáznál is több önkéntesnek, akik a koronavírus veszélyhelyzet idején több mint negyvenezer textilmaszkot varrtak a debrecenieknek. A „Varrjunk maszkot összefogással” elnevezésű kezdeményezést nyolc nap alatt szervezték meg, melyhez több intézmény csatlakozott.
2020-06-16 |
Ravasz László, Cseri Kálmán és Joó Sándor református lelkészek csaknem 2500 igehirdetése olvasható el, illetve egy része meg is hallgatható a lelkész.com honlapon. Az adatbázis különlegessége, hogy akár igehely, akár ünnepkör, akár dátum alapján is kereshetünk igehirdetéseket. Az oldal tartalma a jövőben bővülni is fog, újabb lelkészek igehirdetéseivel. A részletekről Literáty Zoltán lelkészt, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusát kérdeztük.
0:00
0:00
2020-06-16 |
A multik, a nagyvállalatok, a kkv-k és a közintézmények külön-külön versenyeznek, ahogyan a városok, a nagyközségek és a községek is, a megyei jogú városok és fővárosi kerületek azonban egy csoportot alkotnak. A megmérettetést 2020-ban is a Közlekedéstudományi Intézet szervezi, a honlapjukon minden szükséges információ elérhető a pályázatok benyújtásához. A pályázat részleteiről Telekesi Tibor a Közlekedéstudományi Intézet Fenntartható Közlekedés Kutatóközpont vezetője számolt be.
2020-06-16 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt