A Bihari Múzeum, a Hajdúsági Múzeum és a Déri Múzeum együttműködésével június 19-én és 20-án a Régészet Napja programjaira vátják az érdeklődőket Hajdú-Biharban négy helyszínen.
2020-06-19 |
Rendkívül sokszor, mintegy 2 ezer alkalommal kellett intézkedniük a szabálytalanul parkolók miatt a nyíregyházi Közterület-felügyelet munkatársainak az elmúlt 3 hónapban - mondta el rádiónknak Bodrogi László vezető. Hozzátette: ez egy év átlagának az egyharmada, ami arányaiban nagyon sok. Attól, hogy ingyenes a parkolás, még nem jelenti azt, hogy bárhol le lehet állni. A KRESZ-szabályai - a veszélyhelyzet ellenére is –mindenkire vonatkoznak.
2020-06-19 |
A koronavírus járvány miatt kérdéses volt, hogy indítja-e a turnusait a gyülekezet, de végül az enyhítések bevezetése után úgy döntött megrendezik, bár az előkészületek még most is zajlanak és idén az óvodásoknak mindössze egy napra kínálnak programokat.
2020-06-19 |
A veszélyhelyzet véget ért, de a világjárvány nem, és a vírus még itt van közöttünk - mondja Kemenesi Gábor virológus. A szakember szerint a józan ész határin belül óvatosnak kell maradnunk, azaz zárt térben hordjunk maszkot, tartsunk távolságot másoktól, és gyakran mossunk kezet. Szerinte a második hullám nagyon valószínű, és ez a többi koronavírust ismerve általában nagyobb is lehet, mint a tavaszi volt. A virológust személyes szokásairól is kérdeztük, azt mondta, ő nem fog kezet kollégáival, nem megy étterembe sem külföldre nyaralni, a nagymamáját viszont meglátogatja, de a puszilós-ölelést elhagyja. Kemenesi Gábor biológust, virológust, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának munkatársát hallják.
2020-06-19 |
Június végén nyugdíjba vonul Timáriné Király Sarolta a Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolájának tagintézmény vezetője, az iskola alapító pedagógusa. Több oktatási intézményben is tanított, mégis a legtöbben a Kisrefi vezetőjeként fognak emlékezni – ahogyan a legtöbben emlegetik – Sárika néni munkásságára. A kezdetektől számított 16 évben az iskola lélekszáma több mint megtízszereződött és közkedvelt intézménnyé vált.
2020-06-19 |
A nagysándortelepi református óvoda a 23-ból az egyik, amely állami támogatással valósul meg a Tiszántúli Református Egyházkerületben a Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programjában. A Nádsíp utcán egy 4 csoportszobás 100 férőhelyes új óvoda épül, amelyet akár már 2021-ben birtokba is vehetnek a legkisebbek.
2020-06-19 |
Az innováció és a technológia fejlesztése Magyarország felsőoktatásában elsődleges prioritás. A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás nagymértékben alakítja át az élet és a gazdaság sok területét, segít hatékonyabbá válni és megújulni egy olyan időszakban, amikor a technológia egyre nagyobb szerepet kap az életünkben. A Mesterséges Intelligencia Tudásközpont program létrehozásával stratégiai együttműködést indított a Microsoft Magyarország vezető magyar egyetemekkel, így a Debreceni Egyetemmel is. A programot bemutató online rendezvényükön ismertették a debreceni fejlesztéseket.
A járvány miatti intézkedések alatt szabadságon lévő Galamb Alex szerette volna valahogyan lefoglalni a Hernádnémetiben élő hátrányos helyzetű gyerekeket, hiszen nekik sem működött az iskola és az óvoda. Így hívta el a sütőszakkörbe őket. Első körben a 6 és 16 év közöttieket invitálta meg a saját háza konyhájában kialakított sütödébe.
0:00
0:00
2020-06-19 |
A Miskolci Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze több mint 40 évnyi színházi pályafutással a háta mögött úgy döntött, hogy a 42 éve megszerzett érettségije mellé idén emelt szintű érettségit tesz társadalomismeretből. A színművészt a tanulás öröme hajtotta, a tudásának bővítése, és az sem volt neki utolsó szempont, hogy sokszor nem értette, miről beszélnek a szociálpedagógus és szociológus gyerekei, ezért kitalálta, hogy felvételizik a Miskolci Egyetem szociológia és kulturális antropológia szakára.
2020-06-19 |
A vasalódeszkás testnevelő tanár elhíresült videója inkább vicc volt, mint komoly tananyag, ráadásul az a koronavírus-járvány legnehezebb heteiben készült - mondja Hamar Pál, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének elnöke, aki egyben a Testnevelési Egyetem oktatási rektorhelyettese is. A következő percekben nem csak a makói tanár ügyéről beszélgetünk vele, hanem visszapillantunk a tanév vége apropóján, hogy hogyan is kellett volna testnevelést oktatni a távoktatás idején.
2020-06-19 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola