Így is közel 80 koncert, 32 ezer néző, két külföldi turné 5 újévi hangverseny, számos ifjúsági hangverseny megvalósult a csonka évadban. A Miskolci Szimfonikus Zenekar kamaraegyütteseivel már találkozhatott a közönség a város számos pontján, és az elmaradt koncerteket is bepótolják.
2020-07-08 |
A Néprajzi Múzeum gyakorlóhely az egyetem hallgatói számára, egyfajta szakemberképző bázis, a Debreceni Egyetem pedig 150 éves kutatási anyaghoz fér hozzá. Ez a közel 100 hallgató és a doktoranduszok munkáját nagyban segíti.
Hamarosan elkezdődik az aratás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is. Rácz Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke elmondta: pont akkor jött a nagymennyiségű eső, amikor fejlődésben voltak a kalászosok, így azok szépen megnőttek. Ennek ellenére azért vannak olyan mélyen fekvő területek, ahol megállt a víz, így ott nagy problémát okozhat. A szakember jó, illetve közepes minőségű és mennyiségű termésre számít az idén.
2020-07-07 |
A Kiss Tihamér László Képzési Ösztöndíj Program a tanító pályára készülő fiatalokat rendszeres tanulmányi ösztöndíjjal támogatja, egy félév alatt akár 125 ezer forintot is kaphatnak a hallgatók. Aki az idei pótfelvételi eljárásban jelentkezik tanító szakra, a térítési díjának több mint 90 százalékát is fedezheti az ösztöndíj. Egy évfolyamon 30 hallgatót tud támogatni az egyetem, a saját költségéből létrehozott és finanszírozott ösztöndíjjal.
2020-07-07 |
Rendkívüli felfedezést tettek június végén egy építkezést megelőző feltáráson a Déri Múzeum régészei. Munkájuk nyomán késő bronzkori, valamikor Kr. e. 1200–900 között elrejtett aranykincs került napvilágra. A műszeres felderítés segítségével felszínre hozott, majdnem 10 dekagrammot nyomó értékes leletegyüttes három részből áll. Egy kisméretű, téglatest alakú aranytömb (öntecs) mellett két keskeny, megtekert aranyszalagokból összehajtogatott „gombolyag” alkotja az első, Debrecen belvárosában feltárt aranykincset.
2020-07-07 |
Tucatnyi település mintegy 30 helyszínén, körülbelül 60 program és hat kiállítás várja idén augusztus 14-e és 23-a között a 29. alkalommal megrendezendő Zempléni Fesztiválon a közönséget – hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Szegiben, a Grand Tokaj Zrt. pincészetében. A szervezők most már több mint bizakodóak, hiszen a szervezést eddig gátoló koronavírus úgy tűnik, legalábbis hazánkban erősen visszaszorulóban van.
2020-07-05 |
Nem csak kellemes és illatos, de bio, kézzel készült és környezetbarát is az a szappan, amelyet Krizsán Laura készít, aki a La Pure szappan megálmodója és kivitelezője. Az Úrréti Református gyülekezet tagja pár éve foglalkozik kizárólag csak a szappan, testradír és vízibomba készítésével, előtte más területen dolgozott, de fontossá vált számára, hogy másoknak adjon, így a workshopjai mellett számos ingyenes programot is szervez.
2020-07-05 |
Május közepén a pandémiás enyhítésnek köszönhetően már birtokba vehették a hívek az új örökösföldi Református Templomot. A Nyírségi Református Egyházmegye június 20-án megtartott éves rendes közgyűlésén arról is döntött, hogy 2021. január 01-től leválva a Nyíregyháza Belvárosi gyülekezettől önálló működési státuszt kaphat az évek óta formálódó közösség. Változás, hogy július 1-től - igazodva a vasárnapi Istentiszteleti rendhez - 9 óra helyett 10.30 órakor kezdődik az istentiszteletet
2020-07-05 |
Használata során emberi jelenlétre nincs szükség, ezért a fertőzés szempontjából legveszélyesebb, úgynevezett vörös zónába is beküldhető. A robot 30 millió forintba került. A részletekről Maurovich-Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinika igazgatóját kérdeztük.
2020-07-05 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt