Szívét, lelkét és tudása legjavát adja a Miskolctól délre fekvő borsod megyei, szentistváni patikus. Pesti Ferenc segíteni szeretne minden hozzá fordulónak, ezért személyessé teszi a vásárlást, úgy kezeli a betegeket, mintha saját családtagjait szolgálná ki. Így saját bevallása szerint, lélekkel keveri a krémeket, mindenkinek személyre szabva.
2019-08-26 |
A tradicionális és a modern öltözködést egyesíti a romani design, amely a cigány néphagyományokból merít. A céljuk az, hogy a fiatalokat visszavezessék a roma kultúrához, hogy tudják kik ők és honnan jöttek, milyen kultúrával hagyományokkal rendelkeznek. A romani ruhák és kiegészítők nemcsak a roma származású embereket vonzzák. A márka alapítója Varga Erika a Csillagpontra is kilátogatott.
0:00
0:00
2019-08-26 |
Tanzánia is betiltotta a műanyag szatyrokat. A kelet-afrikai ország ezzel a kontinens más országaihoz, egyebek mellett Ruandához és Kenyához csatlakozott, ahol már fellépnek a környezetszennyező műanyagtermékekkel szemben.
2019-08-23 |
Siketen, vagy súlyos nagyothallással született gyerekek hallását adja vissza az a műtéti eljárás, amelyet a Debreceni Egyetem Klinikai Központ és a Varsói Orvostudományi Egyetem orvosai közösen hajtottak végre a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán. A beavatkozás világújdonság az implantátum nagysága és anyaga miatt. A hazánkban első alkalommal végzett műtétet két gyermeken végezték el.
Ez köszönhető többek mellett a nagycsaládosok autóvásárlásához nyújtott állami támogatásnak is. A 3 gyermekesek ugyanis igencsak nagy, 2 és fél milliós kedvezményt vehetnek igénybe gépjármű vásárláskor. Ez pedig majdnem mindegyik importőr érdeklődését felkeltette. Ennek hatására egyébként a 7 személyes használtautók ára is emelkedett. Miskolcon van olyan új autókkal foglalkozó kereskedés, ahol már 40-50 család jelentkezett és kötött előszerződést nagycsaládos autóra. A pesti úton lévő cseh gyártmányok eladásával foglalkozó Török Zoltán értékesítő, szaktanácsadó szerint is minden szegmensben nőtt a gépjármű eladások száma. Érdekesség, hogy a kisautókból nagyon keveset tudnak eladni.
2019-08-23 |
A mai napig él bennünk a kép a könyvtárosokról. Ők azok, akikkel mindig találkozunk, ha felkeresünk egy bibliotékát, segítenek a kölcsönzésben és eligazítanak a könyvek világában. De az a szakma, hogy könyvtáros, sokkal többet is jelent ennél. A háttérben hatalmas munka folyik annak érdekében, hogy a könyvtári gépezet zökkenőmentesen működjön. Oros Sándor, a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei könyvtár Csongrád megyei hálózatának könyvtárosa kalauzolta el az Európa Rádió hallgatóit a kulisszák mögé.
0:00
0:00
2019-08-22 |
A nagy melegben jól esik egy kis hűsölés a víz közelében. De nem mindegy, hogy milyen minőségű vízben mártózunk meg. Ezért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya folyamatosan ellenőrzi a strandok, beltéri fürdőhelyek és a természetes, erre kijelölt fürdőhelyek partszakaszait, mind barterológiai mind kémiai szempontból. Hogy megyénkben mely fürdőhelyeket és hogyan vizsgálja a hatóság, arról dr. Asztalos Ágnessel, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának főosztály vezetőjével, Póczos Nikolett beszélgetett.
2019-08-22 |
Megújul a miskolci Tiszai pályaudvar utasperonja. A munkálatok során a megrepedezett födémszerkezetet megerősítik, a hibákat kijavítják, a felülettisztítást homokszórással végzik, majd lefestik a perontetőt. Rugalmas és hatékony szigetelés készül a tetőfelületre, a vízelvezetés rendszere is új lesz. Korszerűsítik peronvilágítást, mint ahogyan a peronon lévő utastájékoztató berendezéseket is. A tervek szerint, a peron „B” felén zajló munkálatokat augusztus végéig befejezik, ekkor az „A” felét zárják le az utasforgalom elől és újítják fel. A beruházást a vasúttársaság saját forrásból finanszírozza, több mint 250 millió forintba kerül. A karbantartási munkák ideje alatt átszervezték a vonatok érkezési és indulási vágányait, így vonatkésések nem várhatók. Az 1960-as években épült betonszerkezetű perontetőket 2016-től folyamatosan újítják fel - tudatta rádiónkkal Biber Anett, a MÁV Zrt szóvivője.
2019-08-22 |
Marhák és bivalyok viselkedését tanulmányozza Lenner Ádám, a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere. A szakember testközelből gyűjt tapasztalatokat, hiszen felnevelt egy elárvult bivalyt, akit Koboldnak nevezett el, de rajta kívül is több száz marha és bivaly életét látja nap mint nap.
2019-08-22 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt