A kántorképzés több éves folyamat. Nem csak időbe, de pénzbe is kerül az oktatásuk. De ki is a kántor, kiből lehet jó kántor, és hogyan zajlik a képzésük, javadalmazásuk?
2022-06-22 |
Egyre több elektromos roller közlekedik Nyíregyháza útjain és a kerékpárutakon. Hagymási Sándor gépjármű szakoktató a körültekintő közlekedésre hívta fel a figyelmet.
2022-06-22 |
Melegebb, szárazabb időszakban egy apró szikra is elég, hogy óriási károkat okozzon a földeken és a munkagépekben egyaránt. Eddig országosan 18 mezőgazdasági gép gyulladt ki, ebből Miskolc környékén 1 darab ilyen eset volt.
2022-06-22 |
Gyermeknappal és ünnepséggel is lezárja idei tanévét a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség fenntartásában működő Immánuel Otthon és Iskola. Az idei gyermeknapon rengeteg színes program várta a fiataloknak, akiknek a fogyatékkal élő fiatal felnőttek adtak elő egy táncos előadást. A nyár sem marad programok nélkül, tematikus heteket szerveznek az érdeklődők számára.
2022-06-22 |
„Erdélyi szolgálatom közben sohasem gondoltam arra, hogy az Anyaországban folytatom majd egyszer az utamat, de a Jó Isten máshogy döntött. 2019-ben hívtak el Fábiánházára, hogy legyek a település református lelkipásztora. Én pedig igent mondtam” - fogalmazott rádiónknak Gál Sándor lelkipásztor.
2022-06-20 |
A Miskolci és Észak-magyarországi Regionális Testvéri Találkozót június 24-26. között rendezi meg a Miskolc- Diósgyőri Református Egyházközség és az Aliansz Evangéliumi Szövetség. A háromnapos fesztivál célja egyrészt az, hogy a különböző felekezetek és gyülekezetek megmutathassák egymás iránti testvéri szeretetüket, egységüket, másrészt hogy megszólitsák a világi embereket.
2022-06-20 |
Csodaként élte meg a Csongrád-Csanád megyei Nagyér református gyülekezete, hogy kívülről felújíthatták a templomukat. Major Istvánné Edit lelkésznő 1999 óta vezeti a közösséget, de ő sem látta emberileg reálisnak, hogy valaha több mint húsz millió forintot költhetnek majd a templomra.
2022-06-20 |
Egyedülálló honlapot készített a Debreceni Egyetem, amelyen a diákok személyre szabottan érdeklődhetnek a továbbtanulási lehetőségekről. Emellett egy rangsort készítettek, amely azt jelzi, hogy az intézménybe milyen tanulmányi átlaggal, illetve nyelvvizsgával honnan és milyen arányban jelentkeznek a diákok. Mindez segítséget jelent mind az egyetem, mind a középiskolák számára.
A Visegrádi Csoportból a házigazda Magyarország mellett Csehország és Szlovákia katonai vezetői egyeztettek a hadseregek közti együttműködésről, a legfontosabb kihívásokról; a lengyel és a meghívott ukrajnai vezérkari főnök nem tudott részt venni a tanácskozáson.
2022-06-20 |
Már közel félezren éltek a Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum Iroda lehetőségével, ahol vállalkozók igényelhetnek bér és járuléktámogatást több hónapon át. Zsel Emese irodavezető munkatársaival igyekszik minden érdeklődőnek segíteni.
0:00
0:00
2022-06-20 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt