Mint arról már beszámoltunk itt az Európa Rádióban, a református templomok május 2-án újra megnyíltak. Ebben a helyzetben óriási az egyház felelőssége, ugyanis találkozni kell, de csak a járványügyi szabályok betartásával, mert a vírus most is veszélyt jelent - mondta Miklós László, a Bocskaikerti Református gyülekezet lelkipásztora, aki szerint a tradíciót és az innovációt együtt kell alkalmazni.
2021-05-07 |
Mindez persze nem csak az időseknek ad, hanem a zenészeknek is élmény, hiszen tavaly nyár óta nem játszottak közönség előtt, csak kameráknak. A részletekről Dvorák Lajos csellóművész, a koncertek szervezője számolt be.
2021-05-07 |
A református templomokban május másodikától újra személyes találkozással tarthatnak istentiszteleteket. Kovács Imre, a polgári, újtikosi és tiszagyulaházi gyülekezetek lelkipásztora az anyák napi első istentisztelettel kapcsolatban elmondta, hogy érezhetően még félnek az emberek, ezt mutatta, hogy kevesebben jelentek meg a vártnál.
2021-05-07 |
A Debreceni Egyetem Szenior Egyeteme a kezdetektől igen népszerű, legalább 300-an vettek részt egy-egy kurzuson. A koronavírus járvány miatt azonban az előadásokat nem lehetett személyes jelenléttel megtartani, de a nagy érdeklődésnek köszönhetően ebben a félévben is meghirdették online formában. Az első tudományos előadás már megtekinthető az egyetem honlapján, és további kettő követi majd júniusig. A tervek szerint ősztől már a hagyományos formában folytatják a Szenior Egyetemet.
A rendezvényekre, szervezett programokra még várni kell, de így is sok újdonság vár a családokra. A kényszerű bezártságban töltött hónapok alatt több állatfajjal is gyarapodott a Nagyerdei Kultúrpark. Ezekről is beszélt az újranyitás kapcsán Nagy Gergely Sándor ügyvezető igazgató.
2021-05-05 |
Sok programmal készül a következő időszakra a nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület. Bihari Albertné, a civil szervezet elnöke rádiónknak elmondta, most már az internetes fotó és receptpályázatok mellett egyre több személyes találkozót is terveznek. Az idei nyáron igyekeznek bepótolni minden olyan programot, amelyet el kellett halasztaniuk a pandémia miatt. Kirándulásokkal, biciklitúrákkal, Krúdy Gyula emléksétával is várják majd az érdeklődőket.
2021-05-05 |
A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének kezdeményezésére létrejött Kézfogás Klaszter híd a munkaerőpiac perifériájára szorult munkavállalók és a gazdasági piac szereplői között. A Magyar Vöröskereszt három megyei szervezetén túl a klaszter további tagjai a Savic Consulting Kft. és a MIREHAB Szociális Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. Az alapító okiratot aláíró szervezetek és cégek alapvető feladatuknak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását tekintik.
0:00
0:00
2021-05-05 |
Meghosszabbíthatják az egyetemek, főiskolák a tavaszi félévet, az erről szóló rendelet az elmúlt héten jelent meg a Magyar Közlönyben. Ez a lehetőség azoknál a szakoknál, tárgyaknál jelentős, ahol a gyakorlati képzés elengedhetetlen, például az orvos, vagy gyógyszerészképzésnél, amelyeknél gyakorlatorientáltságuk miatt lehetetlen a képzést teljes mértékben távoktatásban lefolytatni.
2021-05-05 |
Az iskolakötelessé váló gyermekeknek ebben az időszakban választanak iskolát a szülők. Azonban a külhoni területeken a magyar családok iskolaválasztása nem csupán az iskoláról és a pedagógusról szól, hanem a gyermek identitásáról, a magyar kultúra és a magyar közösségek fennmaradásáról is. A Rákóczi Szövetség támogatóival összefogva 10 ezer iskolatáskát juttatott el több száz külhoni magyar iskolába, hogy a tanítók ezzel is köszönthessék a beíratott kisgyermekeket és megköszönhessék a szülők felelős döntését.
2021-05-05 |
Az elmúlt évhez képest tizedével többen, csaknem 1800-an jelentkeztek a 11 intézménybe, 17 ágazat félszáznál is több alapszakmája közül választhattak a fiatalok.
2021-05-04 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt