Komor Csaba, a nyíracsádi egyházközség lelkipásztora immár egy éve szolgál a vámospércsi gyülekezetben is, ahol néhány hónapja megválasztott lelkész. Tavaly novemberben kezdett helyettes lelkipásztorként munkálkodni a legkisebb hajdúvárosban, majd a gyülekezet meghívta. A jövőben a nyíracsádi gyülekezettel sem szakad meg a kapcsolata, ott is folytatná az eddig végzett szolgálatát. Beiktatás ezen a hétvégén lett volna Vámospércsen, de a koronavírus járvány miatt elhalasztották.
2020-11-07 |
Karanténban volt a fényeslitkei lelkészcsalád, mert egyik gyermekük koronavírusos lett. Két hétig zárva volt a templom, az istentiszteletet online közvetítéssel oldották meg. A fertőzést nagyon komolyan vették, különös tekintettel a Fényeslitkei Református Idősek Otthona miatt, ahol már így is jelen van a vírus. Az otthonban több covidos időst ápolnak, és a munkatársak közül is többen karanténban vannak. A részletekről Bezzegh Gábor fényeslitkei lelkipásztort kérdeztük.
2020-11-07 |
A fejlesztésnek köszönhetően számos helyiséggel bővült a gyülekezeti ház, ezentúl jobb, komfortosabb körülmények között szervezhetik meg alkalmaikat, és gyermek istentiszteleteket is tarthatnak a felújított épületben.
2020-11-07 |
Kecskeméti János szülei nyomdokain haladva választotta a sportot és az élet úgy hozta, hogy mindig lányokkal foglalkozhatott, nem véletlenül, hiszen neki is négy lánya van. Szereti a zenét, tanítványaival egykor felvételeket is készített. Úgy véli: a közös zenélés és a csapatsport megtanít egymás elfogadására.
2020-11-06 |
Több helyen tették kötelezővé a maszkviselést – például vendéglátó- és szórakozóhelyeken -, és jobban ellenőrzik, akár büntethetik is a szabályszegőket. Az iskolákban az őszi szünet után újra indult a tanítás. A diákok mindenhol fertőtlenített épületekbe térhettek vissza. A tisztító nagytakarítást központilag rendelték el, hogy megakadályozzák a járvány tömeges továbbterjedését a köznevelési intézményekben. Csaknem hatvan iskolában a katonaság végezte el a fertőtlenítést.
2020-11-06 |
A Károli Gáspár-díjat vehette át Dr. Szathmáry Béla jogtudós, bíró, egyetemi tanár, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia egyházjogi intézetének vezetője. A rangos állami elismerést Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint helyettes államtitkára, dr. Fürjes Zoltán adták át a Sárospataki Református Teológiai Akadémián.
2020-11-06 |
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központja, folyamatosan bővülő szolgáltatásaival – 80 fős éjjeli menedékhelyével, 100 fős átmeneti szállásával, 60 fős szociális otthonával, 58 fős időszakos éjjeli menedékhelyével, 15 fős befogadó szálláshelyével és 100 fős nappali melegedőjével – krízisidőszakban több mint 300 hajléktalan emberről gondoskodik naponta. A koronavírusjárvány azonban újabb kihívások elé állítja az intézmény munkatársait.  Duberné Dunaveczki Évával, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetőjével beszélgetünk a következő percekben.
2020-11-06 |
Virtuális verébavatóra készül a nyíregyházi diákpolgármesteri iroda- árulta el rádiónknak Ecsedi Noémi Nyíregyháza város diákpolgármestere. A járványhelyzet miatt idén kénytelenek ezt a megoldást választani. A részletekről, a héten kezdődő online megmérettetésről, a különleges videós feltöltésekről is nyilatkozott a fiatal vezető.
2020-11-06 |
Az ünnepek közeledtével találnak legkönnyebben egymásra a jószándékú emberek és szervezetek. De ez nem megy magától. A járványhelyzet is új kihívások elé állítja mind az adományozókat, mind pedig az adománygyűjtő szervezeteket. Ennek érdekében tartanak konferenciát november 9-én hétfőn Miskolcon. A részletekről és a Várva Várt Alapítvány tevékenységéről beszélgetünk az egyik előadóval.  
2020-11-06 |
Szemészek, fogorvosok, pszichiáterek és háziorvosok is dolgoznak már covid osztályokon, annyira kevés az orvos, és olyan sok a beteg. A Magyar Orvosi Kamara szigorúbb járványügyi szabályokat javasol.
2020-11-06 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt