Február óta nincs polgármestere Beregdarócnak. A 2018-ban megválasztott polgármester egészségügyi okokból mondott le mondátumáról. Gál Szilvia, a Helyi Választási Iroda vezetője azt mondja, júniusban kellett volna megtartaniuk az időközi polgármester választást, ám a koronavírus-járvány miatt ezt elhalasztották.
2020-09-25 |
A létesítmény megvalósításához szükséges 21 millió forintot pályázaton nyerte el a Kerekestelepi Református Egyházközség. Ezt megtámogatva az önkormányzat rendelkezésre bocsájtotta a szükséges területet.
2020-09-25 |
Csaknem egymilliárd forintból épül új tanuszoda Encsen. Az alapkőletétel okán megszervezett ünnepségen dr. Hörcsik Richárd a térség országgyűlési képviselője nyilatkozott rádiónknak.
0:00
0:00
2020-09-25 |
A hagyományos szerencsi csokoládék készítésére specializálódott vállalkozásnak ehhez 282 millió forint támogatást nyújt a kormány versenyképesség-növelő programja révén. Az erről szóló dokumentumot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át a csokoládé városában. A tárcavezető elmondta: azok a cégek, amelyek szövetséget kötnek a kormánnyal, hosszú távon versenyelőnyre tehetnek szert, mivel a támogatásból megvalósuló technológiai fejlesztéseikkel megalapozzák a hatékonyabb termelést.
2020-09-25 |
A szellemi leépülés egy különösen nehéz társadalmi probléma: a szakértői becslések szerint ma hazánkban 150–250 ezer közé tehető azon emberek száma, akik kognitív zavarral vagy demenciával küzdenek. Ez a küzdelem pedig sok esetben hosszú viaskodást jelent, hiszen az említett betegséget gyógyítani nem lehet, csak enyhíteni lehet a tüneteit.
2020-09-25 |
A szervezet Debrecenben tartotta őszi közgyűlését, amelyen az is elhangzott, hogy szükség van a támogatásokra ahhoz, hogy a munkahelyek megmaradjanak. Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese ismertette a jelenlegi helyzetet.
2020-09-25 |
A könyvtári napokat október 5-e és 11-e között rendezik meg. Az idei könyvtárünnep programjai két jelentős évforduló köré koncentrálódnak. 30. születésnapját ünnepli az Informatikai és Könyvtári Szövetség, illetve 15. alkalommal kerül sor a könyvtári szakma legátfogóbb, legtöbb intézményt és résztvevőt megmozgató rendezvénysorozatára. Könyvbemutatók, Író-olvasó találkozók, filmvetitések, kézművesfoglalkozások szerepelnek a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi könyvtár programjai között.
2020-09-25 |
Kamarás Péter a PannErgy-MVLC-Miskolci Vízilabda Club fotósa “15 év Miskolc Város Sportjának Pillanatairól Képekben” című fotókiállítása nyílt meg a közelmúltban a Görömbölyi Művelődési Házban. A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2020. szeptember 17-től október 16-ig. 63 darab vízilabdáról szóló fotót tekinthet meg a nagyérdemű, melyeken a fotós a sport élményét és legfontosabb pillanatait adja vissza. Riportunkban Kamarás Péter arról is beszámol, hogy miként készültek ezek a képek és mióta is foglalkozik fotózással.
2020-09-24 |
1998 óta szeptember 22-én tartják a nemzetközi Autómentes Napot, hogy felhívják a figyelmet a környezetbarát közlekedési formákra, a légszennyezés veszélyeire, a természetvédelem fontosságára. Az erre felfűzött Európai Mobilitási Hét programsorozatában idén 18. alkalommal vett részt Magyarország.
2020-09-24 |
Ez a szám folyamatosan növekszik az első fagyok beálltáig, amikor is útra kelnek a madarak Arfika északi partjai felé. Addig is a látványos daruhúzások különleges, látványos élményt kínálnak a pusztába látogatók számára. Ezt a természeti csodát kínálják a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságának munkatársai.
2020-09-24 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt