Az elismerésre olyan már ökogyülekezetek pályázhatnak, akik nagyobb ívű teremtésvédelmi akciókat hajtanak végre. A díjazott dunántúli református közösségnek például van öt birkája, akik leváltották a fűnyírót, tovább őshonos gyümölcsfákat ültettek, és levendula ültetvényük is van. Bikádi László Károly lelkipásztor azt mondja, ezek a kezdeményezések közösséget is építenek, és ez leaglább olyan fontos, mint a teremtett világ megőrzése.
2020-10-14 |
2006-ban kezdődött egy erdélyi úttal, egy Szárhegyen működő gyermekotthon támogatásával és továbbgondolásával, és 2011 óta működik a Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület. A cél a hátrányos helyzetű lakosság szociális, kulturális, egészségmegőrző támogatása. A nehéz indulás után sem csüggedtek az alapítótagok, akik mára egyre több patronálóra találnak terveik megvalósításához.
2020-10-14 |
Szeptember 23-án kezdték kérni a lakosok a fűtés bekapcsolását és a megrendelések csúcsa október első hetében volt. Ma már a közel 16 ezer lakásból mindössze 1200-ban nem fűtenek még - mondta el rádiónknak Joó László igazgató.
2020-10-13 |
Új lehetőségek előtt az otthonteremtés. Lakásépítési bummot is hozhatnak a belengetett otthonteremtési és jegybanki programok – vélekedik az Ingatlan.com elemzésében Balogh László vezető gazdasági szakértő. Jelenleg a megyében 49, Miskolcon pedig 30 új építésű lakás vár gazdára. Lehetséges, hogy az új lakások piacán a jövőben változik a helyzet. Küszöbön áll a rozsdaövezeti lakásprogram, amelynek keretében a nagyvárosokban kedvezményes áfával épülhet több ezer új lakás.
0:00
0:00
2020-10-13 |
A meglévő vezetékek szigetelése sok madár esetében megfelelő megoldást jelent, de a túzokok számára a vezetékek földbe helyezése a biztonságos eljárás. Egy különleges projekt keretében Túrkeve és Dévaványa között kezdték meg ezt a munkát, utána pedig a Furta és Szerep közötti szakasz következik.
2020-10-13 |
Becslések szerint évente kétezer olyan gyerek van Magyarországon, akik tartós betegségük miatt kiesnek az iskolai tanulásból kórházi kezelésük, otthoni lábadozásuk idejére. Akár hónapokig, évekig is eltarthat ez az időszak és a családok egyedül nagyon nehezen boldogulnak a tananyagban való felzárkóztatással.
2020-10-13 |
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta rádiónknak, hogy az egymilliárd forintos keretösszeg több mint 7000 elektromos rásegítésű kerékpár megvásárlását teszi lehetővé. A kormánybiztos szerint a pályázat segíti a környezetvédelmi célok elérését, az egészséges életmódot, a kerékpáros közlekedés részarányának növelését.
2020-10-13 |
Október elseje óta Debrecenben is elérhető a közlekedési mobiljegy szolgáltatás, melyet eddig az utasok egy százaléka vett igénybe. Az így megváltott jegy a DKV járataira felszállva, QR kód segítségével érvényesíthető.
2020-10-11 |
Miskolc önkormányzata Európa legnagyobb közlekedési környezetvédelmi kampányához csatlakozva videópályázatot hirdet középiskolások számára „Mozgásban a város”, avagy a fenntartható közlekedés lehetőségei Miskolcon - címmel. A videó olyan mintákról kell hogy szóljon, amely motiválhatja a miskolciakat, hogy a személyautó helyett fenntartható közlekedési módokat válasszanak egészségük és a környezetünk megóvása érdekében. Petrusko Norbertet a miskolci önkormányzat szóvivőjét hallják.
0:00
0:00
2020-10-11 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt