A lakosság körében végzett online kutatásban egyebek mellett az összezártság hatásairól kérdezték az embereket, mennyire kellett átszervezni a tevékenységüket, közösségi kapcsolataikat és munkájukat. Kutatásaik eredményét egy online-kötetben foglalták össze. Dr. Szabó-Tóth Kinga a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettese, és az Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének vezetője a vendégünk.
2020-07-30 |
Egy különleges vasútmodell kiállítást láthatnak az érdeklődők augusztus végén, Nyíregyházán a Vasutas Művelődési Házban. Malamidesz Szilvia intézményvezető rádiónknak elmondta: lesz rajzpályázatuk és egy érdekes baba kiállítással is készülnek a szervezők.
2020-07-30 |
Altató-lélegeztetőgépet vásárolt a sárospataki városi rendelőintézetnek a sárospataki székhelyű Weinberg 93 Kft. A tízmillió forint értékű eszközt már üzembe is helyezték az egészségügyi intézmény egynapos sebészetén.
2020-07-30 |
Miskolc az otthonunk, hirdeti a felhívás, amelyet a CINEFEST filmfesztivál szervezői tettek közzé. Pályázatot hirdetnek saját film késztésére, a lényeg, hogy az elkészült alkotás azt a Miskolcot mutassa, amilyennek az alkotó látja a várost. Erről is beszélgettünk Bíró Tiborral, a szervező CINE-MIS Nonprofit Kft. ügyvezetőjével.
2020-07-30 |
Az épületben már jelenleg is zajlik egy 330 millió forintos energetikai korszerűsítés, melynek munkálatai alatt derült ki, hogy komoly problémák vannak az épületben. Ekkor döntött úgy a kormány, hogy két részletben, összesen 1,8 milliárd forintot ad arra, hogy a rendház és kollégium lakói XI. századi körülmények között éljenek.
2020-07-29 |
A Drogambulancia Alapítvány Borsod-Abaúj-Zemplén megye egész területéről fogad klienseket.
2020-07-29 |
A Trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára keresztet állíttatott a KÉSZ, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Hajdúszoboszlói Csoportja. A fürdőváros határában, a 4-es főútról bevezető keleti leágazásnál kaptak ehhez területet az önkormányzattól, a szükséges pénzt pedig közadakozással gyűjtötték össze. Az emlékeztető és a kereszténységet hirdető keresztet pénteken, július 31-én délután három egyházi vezető áldásával avatják fel.
2020-07-29 |
Az Év Fája vetélkedő keretében  azt a fát keresik, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban.
2020-07-29 |
Muzsikáló udvar, Orgonapont koncertek, de pótolják az élőző évad két, a járvány miatt elmaradt hangversenyét is.
2020-07-29 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt